Elkezdődött a 23. Vidor Fesztivál Nyíregyházán

Program

A „vidámság és derű országos seregszemléje” mottóval rendezett, kilenc napig tartó kulturális eseményen világ- és könnyűzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és színes utcai forgataggal várják a közönséget péntektől a nyírségi megyeszékhelyen.

A megnyitón Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára elmondta, nem véletlen, hogy az elmúlt húsz évben a Vidor Fesztivál Magyarország közkedvelt és jelentős eseményévé nőtte ki magát. Évről évre fenntartani, erősíteni és tartalommal feltölteni már-már küldetés – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette, minőség és szórakoztatás jellemzi ezt a rendezvényt, amely egyedülállónak számít az ország gazdag fesztiválkínálatában.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, ez Nyíregyházán a „legvidámabb hét” az évben, amely nemcsak színházi, kulturális és zenei, hanem közösségi program is.

Kirják Róbert, a szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója hangsúlyozta, ebben az évben visszanyúltak a fesztivál gyökereihez, ugyanis az idei programban az elmúlt évekhez képest több világzenei koncerttel szórakoztatják az érdeklődőket.

A Vidor Fesztivál húsz helyszínen százhúsz programmal várja a közönséget augusztus 31-ig. A Kossuth téri nagyszínpadon és a Vidor Kertben a világzene hazai és külföldi képviselői mellett népszerű magyar együttesek, előadók lépnek fel, de számos helyszínen lesznek kulturális programok is: gyerek-, tánc- és bábszínházi előadások, kincskereső városjáték, családi délután, limerickbajnokság, dumaszínház és irodalmi estek fűszerezik a fesztivál kínálatát.

A Vidor Faluban kulináris ínyencségekkel, a vármegyei zsidó fesztivál keretében kóser ételekkel várják a látogatókat, a város főterén pedig artisták, pantomimesek, mutatványosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a nagyérdeműt.

A fesztivál színházi részében öt helyszínen huszonkét színházi produkciót, előadói estet és irodalmi-zenés előadást láthat a közönség, ezek közül a versenyprogramban hat előadás verseng a fesztivál díjaiért.

A megnyitót követően több mint ezer ember előtt a Nox és a Firkin adott koncertet.