Elkezdődött a Tűzvirág - Művészetek Hete a felvidéki Naszvadon

Egyéb

 

(MTI) - A fesztivál alappilléreit a Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle és a Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskola adja. A fesztivál eredendően a zománcművészeti seregszemle köré szerveződik, de megrendezik a kézművesek vásárát is, esténként pedig koncertekkel várják az érdeklődőket a sörsátor nagyszínpadán - közölte Dobosi Róbert főszervező, a Csemadok naszvadi alapszervezetének elnöke.
 

A zománcművészeti seregszemlén, amely idén az üzenet témájára épül, kilenc országból - Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Ausztriából, Romániából és Spanyolországból - több mint 60 zománcművész alkotásai láthatóak.
 
A fesztivál pénteken a több helyszínen lévő kiállítások megnyitóival vette kezdetét, ezek a rendezvény minden napján, azaz június 10-ig tekinthetők meg. Az előző seregszemlék anyagából a környező településeken, így Komáromban, Érsekújváron, Ógyallán és Gútán nyitottak tárlatot.
 
A fesztivál részét alkotja a Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskola, amely alkotótáborként működik és nem csupán a zománcművészethez kötődik, hanem festőművészek, fafaragók, textilesek és üvegművészek is részt vesznek rajta.
 
"A fesztivál ezen részére Európa hét országából 96 művész érkezett" - mondta el Dobosi Róbert. Hozzátette: a fesztivál tíz napja alatt - a hétfői szünnap kivételével - a Naszvadi Művelődési Központ udvarán felállított sörsátor nagyszínpadán esténként könnyűzenei koncerteket tartanak.
 
A fesztiválon többek között fellép Demjén Ferenc, a United, Vastag Csaba, Kocsis Tibor, a Back II Black, valamint a záró nap estéjén a Csík Zenekar is. A profik mellett amatőr zenekarok és énekesek is lehetőséget kapnak a fellépésre. A képzőművészeti és zenei fesztivál végén, június 9-én és 10-én rendezik meg a kézművesek vásárát, amelyet bor- és pálinkatermelők bemutatkozásával kötnek egybe. Jövő szombaton, a szintén a fesztivál keretében zajló népművészeti kavalkádban magyarországi sváb, bunyevác, szlovákiai ruszin néptáncegyüttesek is bemutatkoznak és megnyílik a naszvadi könyvpiac is.