Elkezdődött a vásárhelyi Papi-féle szélmalom felújítása
(MTI) - Vásárhely környékén egykor csaknem negyven szélmalom működött. Mára csupán három maradt meg, ezek közül a legjobb belső állapotú a Papi-féle szélmalom. A malmokban egyszerre egy család csak annyi gabonát őröltetett meg, amennyire egy, legfeljebb kéthónapnyi kenyérsütéshez szüksége volt, hiszen az élelmet gabona formájában biztonságosabb volt tárolni.
A május elején elkezdődött felújítás során kicserélik a vitorlatengely hatalmas tartógerendáit, a mechanikai szerkezet elkorhadt darabjait, kiszellőztetik a belső tapasztott falat, s elkészül a malom új, csaknem húszméteres átmérőjű vitorlája is. Mivel a felújítás a tartóelemeket is érinti, a munkához néhány centiméterre meg kellett emelni az épület tetőszerkezetét is. Műemlék épületről van szó, így a cserére szoruló elemeket, például az Erdélyből hozatott tölgyfából faragott hatalmas gerendákat közelítőleg azzal a technológiával készítik el, amelyet száz-százötven éve is használtak.
A Papi-féle szélmalom Hódmezővásárhely főteréről tizenkét kilométerre található. A patinás műemlék 1856-ban épült. A Papi család egészen az 1940-es évekig működtette a malmot. A kis dombra épült, csonka kúp alakú építmény külső átmérője csaknem tíz méter, az épület teljes magassága pedig tizenhárom méter.