Ellopták a legendás német külügyminiszter történelmi becsű tollait

Kultpol

A 84 éves szabaddemokrata politikus és neje Bonn közelében fekvő otthonát március 11-én rabolták ki, míg Genscherék vacsorameghívásnak tettek eleget - közölte szerdán a Bild című tömeglap. A házaspár este fél 10 körül ért haza, akkor vették észre, hogy a páncélüveg ablakokat feszítővassal kinyitották.

A betörők több szekrényt feldúltak, magukkal vitték Barbara Genscher ékszereinek egy részét, de ami talán még fájóbb, az egykori legendás külügyminiszter több tollát, köztük azt is, amellyel Genscher 1990-ben aláírta az úgynevezett kettő plusz négy szerződést, a Németország újraegyesítése felé vezető folyamat egyik jelentős fejezetét.

"Nagyon ragaszkodtam hozzájuk, pótolhatatlanok, szakmai életem egy részét jelentik. Nagyon fájó a veszteség" - mondta a Bildnek az idős politikus, aki szerint profik követték el a bűncselekményt. A betörőket azonban elijeszthette valami - talán pont a hazaérkező házaspár -, mert egy ezüsttárgyakkal megrakott kosarat a pincében felejtettek.