Az elmúlt 200 év híreiben is keres a Google
A The New York Times és a Guardian támogatásával létrejött kezdeményezés során a két lap archívumának feldolgozása mellett különböző, már meglévő digitalizált állományokat is felvettek az indexelt anyagok közé. A több száz különböző hírforrás felhasználásával igazi időutazást tehetünk, és a múltat több szempontból is tanulmányozhatjuk.
Az eredmények a Google hírkeresőjének találati oldalához hasonlóan jelennek meg, ahol az időben és tematikailag kapcsolódó események csoportosítva szerepelnek. Egymás mellett látható a gyűjtemény egyharmadát jelentő ingyenes és a kétharmad fizetős tartalom, sőt az utóbbinál az is látható, hogy az adott cikkek mindegyike 4,95 dollárba kerül. A Google szerint a fizetős tartalmak a keresés relevanciája alapján jelennek meg, és nem azokat tüntetik fel, akikkel már megállapodtak. A New York Times 1981-ig elérhető, ám dolgoznak azon, hogy a lap az 1850-es évekig visszamenően olvasható legyen. A Time esetében az 1923-as alapítás óta összes megírt cikk szerepel az adatbázisban.
A Goggle alapítói szerint a céljuk egyértelmű: így végre mindenki átélheti és megismerheti a történelmet, és ehhez csupán egy internetre kötött számítógépre van szüksége.