Elnémított hangok - Kiállítás Bayreuthban

 

(MTI) - Hannes Heer történész és egy zenei újságíró, Jürgen Kesting, valamint az installáció tervezője, Peter Schmidt 2006-ban először Hamburgban, majd több német városban is bemutatta az anyagot - olvasható a német város honlapján (www.bayreuth.de).
 

A kiállítás sorra veszi, milyen tisztogatásokra került sor Németországban 1933 és 1939 között. A német operaházakban ezernyi zsidó vagy politikailag elfogadhatatlannak minősített énekest, muzsikust tiltottak el a fellépéstől.
 
Az október 14-ig látható tárlat alkotói visszatekintenek az ünnepi játékok korai periódusáig, minthogy Cosima, Wagner özvegye, aki a zeneszerző halála után igazgatta a fesztivált, többször tett antiszemita kijelentéseket. Siegfried Wagner 1908-ban vette át a fesztivál vezetését és anyja szellemében folytatta a munkát. A kiállítás létrehozói 53 olyan művész dokumentumait lelték meg, akiket faji vagy politikai okokból üldöztek, közülük 12 művészt deportáltak és meggyilkoltak.
 
A történész azt állítja: az a feltételezés, hogy Richard Wagner életművével a nácik visszaéltek, nem száz százalékosan igaz, a diszkriminatív és antidemokratikus bánásmód a nácizmus előtt sem volt ismeretlen a Zöld Dombon.
 
A kiállítás kuratóriumának elnöke Klaus von Dohnányi, tagja Jens Malte Fischer, Hans-Dietrich Genscher, Ulrike Hessler, Charlotte Knobloch és Antje Vollmer.