Élő irodalomtörténet

Bár a közismert Arany-balladát parafrazeáló cím talán ezt ígéri, mégsem irodalmi legendák, történetek „varázstalanítása” történik a könyvben. A Legendahántás lapjain nem az ismert pletykák, hiedelmek cáfolatai vagy leleplezései olvashatók, inkább csak e történetek újragondolásai, irodalomtörténészi tudás birtokában való értelmezései. Az ízléses, esztétikus kötet címlapján látható babérkoszorú nem hagy kétséget afelől, hogy írók, költők történetei, az életükkel és műveikkel kapcsolatos históriák fognak megelevenedni a rövid írásokban.

Persze azt, hogy elsősorban irodalomról lesz szó, a szerző neve is garantálja, hiszen Milbacher Róbert jól ismert irodalomtörténész (nem mellesleg kiváló szépíró), aki a klasszikus magyar irodalom szövegeivel foglalkozik, jelenleg is a Pécsi Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti Tanszékének tanára. Ennek megfelelően az 50+1 fejezet mindegyike XIX. századi irodalmunk legendáit vizsgálja, hiszen a szerző irodalomtörténészi munkája elsősorban ezekre az évtizedekre szorítkozik.

A szerző nemcsak irodalmi pletykákat és az írók életével kapcsolatos híreszteléseket vizsgál, hanem szövegelemzéseket is végez, filológiai kutatások eredményeit rögzíti. A tudományos nyelvet messze kerülve, szórakoztató, humoros módon hozza közelebb az olvasóhoz ezt az időszakot, annak jól ismert figuráit és legfontosabb szövegeit.

A könyv leporolja a múzeumivá merevedett irodalmat, mert szerzője úgy gondolja, a nemzeti hagyomány csak élő szövegekkel lehet érvényes. Párbeszédet létesít a feledésbe hanyatló, tisztelettel körülvett, ugyanakkor mozdulatlanságba dermesztett XIX. századi irodalommal és annak nagy mestereivel, Petőfivel, Arannyal, Jókaival. Móricz Zsigmondot idézve Milbacher ezt a célkitűzését így fogalmazza meg:

„Az irodalomtörténész megpróbálja kinyitni az áporodott szagú gyászházzá vált irodalmi panteon ablakait, hogy fénnyel és friss levegővel árassza el annak minden rejtett zugát.”

Ez a „szellőztetés” különösen jól sikerül, az alapvetően időrendben haladó 51 kis írás tényleg közelebb hozza a század irodalmát, kultúráját.

Láthatóvá teszi, hogy a mára már szoborrá merevedett írók is valódi emberek, botlásokkal, hibákkal, féltékenységgel, türelmetlenséggel. Bár a rövid szövegek ritkán adnak végleges válaszokat, inkább kérdéseket vetnek fel, mégiscsak kirajzolnak egy-egy portrét, egy-egy emberi személyiséget, alkatot. Nyilvánvalóvá válik, hogy Petőfi nem volt könnyű természetű, Berzsenyit többen is nagydarab, kötekedő férfinak írják le, de még Kölcsey és Arany sem voltak mentesek az emberi gyarlóságtól. Ha mindez kiderül vagy legalábbis kérdések formájában felvetődik, az egyáltalán nem a nagy klasszikusokkal szembeni tiszteletlenség, sőt a piedesztálról való leszállítás, az életben való nehézségek bemutatásával sok esetben csak közelebb hozza az olvasóhoz ezeket a sokszor már valóban „poros” szerzőket, ily módon talán a műveiket is.  

A Legendahántás fényes lapokra nyomott, gyönyörű könyv, rengeteg képpel, szöveggel, versrészlettel és szakirodalmi ajánlással. Pletykákkal ugyanúgy foglalkozik, mint szoros olvasással, filológiai problémák feltárásával. Szerteágazó írásainak mindegyike a XIX. század kulturális életébe nyújt betekintést, de nagy költőink és íróink hétköznapi életét is látni engedi. Nem rombol le semmit, sokkal inkább épít: hidat a múlt és a jelen közé.

A teljes cikk a MeseCentrum oldalán olvasható.

Kolozsi Orsolya

Nyitókép: Libri