Miért és mióta állítanak sírkövet, merre tájolják őket, miért hagyják gondozatlanul a sírkertek növényeit, mit jelentenek a sírköveken szereplő szimbólumok? Utánajártunk a válaszoknak.

A zsidó vallás előírásai szigorú szabályokhoz kötik az elhunytak végső nyughelyének kialakítását, ezek az előírások évszázadok óta nem változtak. A messiáshit velejárója, hogy a sírhely az elhunyt tulajdona, megváltása örök időkre szól, e szokás ismerői és tisztelői ezért sem háborgatják a régi temetőket. A sírokat sírkövek jelölik. A Biblia szerint Ráhel tiszteletére állított először oszlopot Jákob, amely Ramat-Rahél (Ráhel magaslata) néven mai is zarándokhely. A kőállítási szokásnak kétféle eredetmagyarázata is van.

A Közel-Kelet köves, sivatagos földje nem nyújtott kellő védelmet a holttestnek, ezért a jó barátok, rokonok követ hordtak az elhunyt fölé. Jótéteménynek számított, ha valaki arra járó követ helyezett el a síron.

Innen eredhet az a szokás, hogy virágok helyett kavicsokat tesznek a zsidó sírokra.

A kőállítás másik magyarázata rituális eredetű: az apai ágon papi családból származó férfiaknak – a kohanitáknak – tilos holttestekhez közelíteniük, ezért az ókori Izraelben szükségesnek érezték a sírok messziről látható megjelölését, nehogy a papok négy könyök távolságnál jobban megközelítsék őket.

Forrás: Pinterest/Aegitna

A szefárd temetkezési szokások szerint lapos, fektetett sírkövet használtak, míg a Magyarországon is elterjedt askenáz változat az álló sztélét írta elő.

A holttestet lehetőség szerint még halála napján, de három napon belül mindenképpen el kell temetni. A halottat lábbal Jeruzsálem felé egyszerű, gyalulatlan fából készült koporsóba kell fektetni. Sírkövet a temetést követő gyászév elmúltával, az első évforduló napján szokás állítani az elhunyt fejénél. A sírkövön héber felirat szerepelhet az elhunyt nevével, dátummal, sírfelirattal, esetleg jelképekkel.

Emberalak nem, mert a tízparancsolat tiltja az emberábrázolást és a „faragott képek” tiszteletét.

A fallal körbevett zsidó temetőket a városok szélére telepítették, ám a települések gyakran körbenőtték őket, így idővel a régi temetők egy része a megnövekedett területű városok belső területeire szorult, és a helyhiány nagyon sűrű, sőt akár egymásra történő temetkezést is eredményezett.

A talmudi előírások szerint a temetői növényzetet nem szabad felhasználni. Ezért nem metszik, vágják a fákat, bokrokat, nem nyírják a füvet. A zsidó sírkertek sokszor elhanyagoltnak tűnnek, holott a természetes környezet megóvása a cél, mivel a hagyomány szerint

az enyészettel nem szabad szembeszállni.

Magyarország területén még az ókorból származnak az első zsidó síremlékek. Pannónia provinciában a légiókhoz kötődve jelentek meg a zsidó kereskedők. A rómaiak sírköveit használták fel: héber nyelven beléjük vésték az elhunyt nevét, esetleg egy stilizált menórát, és gyakran az „Egy az Isten” feliratot. A régi római feliratok eltüntetésével nem foglalkoztak, sőt még a korábban a sírkőbe bevésett, számukra szigorúan tiltott emberábrázolás sem tántorította el az egykori megrendelőket.

Egy kilencévesen elhunyt római kisgyerek sírtáblája. Forrás: Pozsárkó Csaba (csaba.pozsarko.hu)
Hazánk területén 1278-ból maradt fenn a legrégebbi héber nyelvű felirat.

Ez a szövege: „Az örökkévalóságba tért Peszáh, Péter fiának fejénél”. Budapesten, az Alagút utca és a Pauler utca sarkán megtalált, régi sírkövön olvasható. A sírkövek minőségi kőből készültek, ezért a későbbi korok előszeretettel használták fel őket építőanyagként. Több zsidó sírkő így maradt fenn az utókor számára, például az egykori budai karmelita kolostor falába beépítve.

A török hódoltságot követő betelepítés és betelepülés során több hullámban is érkeztek zsidók hazánk területére, ebből a korból már számos temető, síremlék maradt fenn. Érdekes megfigyelni, hogy mivel a temetkezési szokásaikhoz következetesen ragaszkodtak, egymástól messze fekvő területek sírkövei mekkora hasonlóságot mutatnak. Az egyik betelepülési hullám Cseh- és Morvaországból indult, sírkövei elsősorban az északnyugati országrészre jellemzők, de távolabbi helyekre is eljutott, hasonló sírköveket találunk Tatán, Pápán, Óbudán, de még Makón is, mint Prágában. A sírkövek formája nagyon jellegzetes: félköríves záródásúak, és a tetejükön meg a két sarkukon egy-egy gömböt helyeztek el.

Török temetkezési szokások. Forrás: szigethvar.hu

Ugyanilyen területi hasonlóságot fedezhetünk fel a Bécsből elmenekült és Burgenlandban, valamint a magyar–osztrák határ közelében letelepült zsidóság szokásai között is: félköríves sírköveik íves részei volutában, azaz csigavonalban végződnek, ráadásul sokat közülük koronával díszítettek. A korona a tudást vagy az előkelő származást jelképezi.

A sírköveken területi elhelyezkedéstől függetlenül is számos jelkép, szimbólum szerepel.

A zsidó származásra utal a menóra, a hanukai gyertyatartó és a Dávid-csillag is. A kancsómotívum is gyakran megjelenik. Ez Lévi törzsének leszármazottját jelöli, míg az áldást osztó kezek (kis- és gyűrűsujjak, középső és mutatóujjak összezárva, a gyűrűsujjak pedig összeérnek) a kohanita, vagyis papi származást.

Sírok a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben 2017. november 21-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A sófár, azaz a kosszarvból készült hajlított kürt a feltámadást jelképezi, mivel annak hangja jelzi majd a messiás eljövetelét is. Növényi és állati szimbólumok is feltűnnek. A szőlőfürt az északkeleti tájakon, a Galíciából betelepült zsidóságra jellemző: a vallási ragaszkodás és a családi élet jelképe. Szomorúfűz-ábrázolás is gyakran szerepel a sírköveken. A fűzfák elsősorban női sírokon láthatók, ugyanúgy, mint a galambok, a jóság és a szépség megtestesítői.

A sírköveken a személynéven, az apa megnevezésén túl az elhalálozás dátuma szerepel még, de ez a zsidó időszámítás szerinti, úgynevezett zsinagógai dátumként.

A születési dátum nem jelenik meg.

Az elhunytról elhalálozása évfordulóján minden évben megemlékeznek, nevezetes személyek, csodatevő rabbik esetén ez több évszázadon keresztül is fennmaradó szokássá válhat. Hazánkban például Reb Steiner Saje csodarabbi sírja vált zarándokhellyé Bodrogkeresztúron.

A Reb Steiner Saje-emlékházban található síremlék. Forrás: csodarabbikutja.hu

A zsidók egész országra kiterjedő letelepedését csupán az 1840. évi országgyűlés engedélyezte, ekkortól kezdődött meg a zsidóság asszimilációja, amely előbb-utóbb a temetkezési szokások megváltozásában is tükröződött. A 20. században a tömeges sírkőgyártás válik jellemzővé; sokan elhagyják a héber feliratokat, és emberalakok is megjelennek a sírköveken, a funerális reprezentáció érdekében kripták és nagyobb síremlékek is készülnek, mint ezt a Salgótarjáni úti vagy a Kozma utcai temetőben is láthatjuk. Ezek már a temetkezési szokások asszimilációját jelzik.

Régi ortodox temetőkkel, síremlékekkel szerte az országban találkozhatunk: Budapesten a Csörsz utcában, vidéken pedig például Apostagon, Balassagyarmaton vagy Bonyhádon.

A címben szereplő idézet Ada Christen osztrák költőnőtől származik.

A cikkhez használt források:
Dr. Balogh István előadása Miről mesélnek a zsidó sírkövek feliratai és szimbólumai? címmel a Holokauszt Emlékközpont könyvtári esték sorozatában.
Sárosi László és Váli Dezső Tanú ez a kőhalom – Zsidó temetők Közép-Európában című fotóalbumának Raj Tamás által írt bevezetője.

Nyitókép: Pexels/Mali Maeder