Élő tánclegenda a Trafóban

A 2011-es japán szökőár és az arab tavasz ihlette koreográfiájával érkezik először Magyarországra Meg Stuart, akinek Violet című produkcióját november 25-én és 26-án láthatják az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az élő tánclegenda társulata, a Damaged Goods előadásában látható koreográfia címe a színskála utolsó látható elemét jelöli.

„Az ibolya az utolsó szín a színskálán, vagyis az ismeretlen, az észlelhetetlen előtt. Tetszik ez a kép” – idézi a Trafó MTI-hez eljuttatott közleménye az alkotót. Meg Stuart kísérletező frissességgel tölti meg produkcióit, meditatív pulzálást olt az absztrakt táncba. A 2011-ben született Violet című előadásnak legalább olyan szerves része a zene, mint a tánc. Brendan Dougherty élő dobjátéka és elektronikus taktusai betöltik a teret, amelyben a táncosok – mint megannyi szélerőmű – végzik repetitív mozgásukat. A szereplők fizikailag soha nem érintkeznek egymással, mégis megbonthatatlan egységet képeznek és a megfeszített koreográfia egészen új világot rajzol ki a magyar közönségnek. „Az öt táncos szimultán vibrálása, rázkódása, remegése energiamezőt alkot. A test repetitív mozgását a táncosok lelkileg is kísérik – a törékenységig. A munka a japán cunami, az arab tavasz idején született és ezek dühöngő erőiből táplálkozott” – írják a darabról a trafo.hu oldalon.

 

Az amerikai származású művész Berlinben él és Brüsszelben dolgozik együtt társulatával. Stuart merész felfedező, karizmatikus karakter, akihez vonzódnak a kalandra vágyók. Minden munkája más típusú kihívás, amelyekben egyre több kockázatot vállal. Előadásaiban egyszerre használja a kortárs tánc eszközeit, az improvizációt és a teatralitást. A végeredmény lehet humoros és letisztult, komoly és bonyolult, vagy mind a négy egyszerre. Produkciói olyan konstrukciók, amelyeknek minden részletét mesterfokon munkálja ki és illeszti össze, hogy egy soha nem látott, harmonikus egésszé olvadhassanak össze.

 

A Bessie-díjas koreográfus, akit a kortárs tánc egyik sarokköveként emlegetnek világszerte, először érkezik Magyarországra. Előadásában egy hazánkban elismert művész is fellép: Marcio Canabarro, a Hód Adrienn-koreográfiák – a Pirkad, A halandóság feltételei, az Ahogy azt az apám elképzelte és a Grace – állandó előadója. A november 26-i előadás után Szemessy Kinga táncos, tánckutató beszélget Meg Stuarttal angolul, magyar tolmácsolással.

Forrás: MTI

Fotó: Meg Stuart/Damaged Goods: Violet-esemény Facebook-oldala