A fenti könyvborítókat Móricz-ösztöndíjat elnyert szerzőktől válogattam. Az egyes képek egészükben is elindítanak egy-egy gondolatmeneten, és részleteikben is fellelhetők rajtuk szimbólumként értelmezhető elemek. Kérlek, válassz egyet közülük.
A Kőhullás borítóján látható nő hajszíne vad, szokatlan, a bőre barnájával együtt erőt sugárzó. Feslett nőszemélynek tűnik, lehetne Patyik Fedon felesége.
Mesélj nekünk Patyik Fedonról. Ki ő? Hol találkozhatunk vele?
Patyik Fedon az első verseskötetem hőse. Egy más törvények szerint működő kalandor, lángész, futballista, vers nélküli költő. Szinte teljesen szabad, „ahogy nagy titkon mind lenni kívánunk”. Gyerekkori képzeletbeli barátomból épült fel a figura, de persze van benne sok minden más is;
kisebb-nagyobb irodalmi lopásoktól sem mentes a karakter.
Mint később kiderült, a nevét is egyik nővéremtől kaptam. Édesanyám valamelyik feljegyzésében nővérem emlegeti Patyik Fedont a születésem előtt három évvel. Eszerint ösztönösen láttam meg benne a lehetőséget olyan három-négy évesen. Fedon hozzám szegődött. Azt hiszem, Patyik Fedont megtalálhatjuk, leginkább önmagunkban, talán épp akkor, amikor nem keressük, amikor nem akarjuk kontroll alá kényszeríteni egész lényünket. Biztos, hogy Fedonnak köze van a szabadsághoz.
Hogyan érted azt, hogy vers nélküli költő?
Ottlik ír arról, hogy az író félti a témáját. Ha elszúrja, ha nem sikerül, nem lehet visszacsinálni. És hogy az író élete valójában az élményanyag felhalmozása. Patyik Fedon ettől tart, és ezt csinálja. Az utóbbiba annyira belejön, hogy már nem bírná győzni. Talán fél, és kissé undorodik az egésztől. Vásárra vinni a bőrét, szembenézni a lehetetlennel: az ilyesmit nem fogadja el. Ugyanakkor költő, mert folyamatosan a művel foglalkozik, csak nem akarja elrontani. A paradoxonok igazságában hisz. Persze ennek a kötetben van egy másik vonatkozása is. Hogyha Patyik Fedon alkotói babérokra törne, szembe kellene néznie a nagyobb alkotóval, saját fiktív mivoltával, az pedig számára kibírhatatlan, azaz szabályellenes.
„Egyszer megkérdeztem Patyik Fedont, honnan tudjuk, hogy élünk, s nem csak kitalált minket valaki, miért vagyunk olyanok, amilyenek, és miért nem változhatunk át valami mássá?” Hogyan válaszolnál ezekre a kérdésre Patyik Fedon helyett?
Ezt meg sem merném kísérelni, nagyon nehéz kérdések. Ki tudhat rájuk válaszolni? Még leírni sem volt őket egyszerű. Banálisan hangzanak, de alapvető dolgokra kérdeznek rá. Ebben segített a gyerek hangja, akinek még belefér, ha kinevetik, hülyének nézik, mert sokkal erősebb benne a kíváncsiság. És fontos, hogy nem retteg a válaszoktól, ami nem biztos, hogy rólam minden esetben elmondható.
És mi következett azután, hogy Patyik Fedont, a képzeletbeli barátot megismerte az olvasó?
Az ugye már a kötet elején kiderül Fedonról, hogy halott. Azóta elsősorban prózát írok, megjelent egy regényem, tervezem a következőket. Párhuzamosan futnak a munkák, mindig van mit írnom. Ha épp nem regényt, akkor verset, ha az nincs, dalszöveget, ha pedig az sincs, a doktori munkámat. Azért addig ritkán jutok el egyelőre.
Az író focizik, tanít, énekel, és ki tudja, még mit.
Kiskorom óta futballista vagyok; csak jobb híján írok: mert nem lettem válogatott. Bátyánk jóvoltából tulajdonképpen előbb lettünk fanatikusok az öcsémmel, mint hogy írni megtanultunk volna. A fociról már írtam, valószínűleg fogok is, mert van benne lehetőség, bár sokan megcsinálták nagyon jól. Egyébként BLASZ III-as középcsatárként játszom, idén már nyolc gólom van.
Az elmúlt évben leginkább az írással foglalkoztam. Diplomát szereztem tavaly a Pázmányon, azóta az irodalomtudományi doktori iskola hallgatója vagyok, mellette elég időm jut rá. Apaként is igyekszem megfelelni. Ezeken túl pedig Vértesi Feri barátommal dalokat írunk (melyek ki tudja, mikor, elő is lesznek adva, meg is fognak jelenni).
Zenei műsorokon is dolgoztok közösen.
Ferivel a szövegeimhez írt dalokat tervezzük előadni. Ő gitározik, én énekelek. Ez egy évek óta tartó kapcsolat, Cseh–Bereményi-dalok előadásával kezdtünk. A dalainkban is megjelenik Fedon, de szó lesz bennük szatmári melósokról, gyerekkori cigány barátról, erőszakról és egyebekről is. Majd kiderül, hogy a szövegek megállják-e a helyüket a színpadon.
Az Eleven Költők Társasága nemrég megzenésítette az Első levél című versed.
Az Eleven Költők Társasága zenés irodalmi projekt: Keleti András és Kohánszky Roy kortárs költők verseit zenésíti meg. A költészet napján jelent meg az első daluk, az volt az Első levél. Izgalmas a vállalkozásuk, mert nem a szokásos versmegzenésítési módot választják. Ha így több vers jut el az emberekhez, már megéri.
Mit jelent az, hogy nem a szokásos módot választják a megzenésítéshez?
Legalábbis azt, hogy számomra nem a megszokott. Vagy nem a klasszikus. Ha énekelt versekről van szó, eszembe jut Sebő, a Kaláka, Hobo. Meg persze Cseh Tamás, bár ő kicsit más eset, bár Bereményi szövegei versként is működnek, és Tamás Adyt is énekelt. Ezek akusztikus dolgok, adott esetben csak egy szál gitárral, Hobo meg bluesénekes, ahhoz illő zenészekkel. Nagy kedvencem a Rackajam és Ferenczi György, lenyűgöz az a zene. Szerintem a többség ezekre gondol, ha énekelt versekről van szó. Az Eleven Költők zeneileg más utat választ.
Különböző műfajokban alkotsz.
Első verseskötetem után, kerülendő a kiégést, az alkotói válságot, prózaírásba kezdtem. Horváth László Imre mentorommal-barátommal konzultálva döntöttem a regény mellett. Aztán megjelent a Tiki. Nem szakadok el a gyerekkortól, de egész más irányból, más eszközökkel van bemutatva az egész, mint a Fedonban. Egyébként felszabadító érzés volt a saját bőrömön megtapasztalni a regényírással járó, hónapokig tartó és állandóan visszatérő flow élményt, a szereplők feléledését, önjáróságát. Ez az elejétől kezdve függőséget okozott nálam.
A Petőfi Kulturális Ügynökség KMI 12 program tagjaként egyike vagy a 12 kortárs magyar szerzőnek, akiknek munkásságát közelebbről is megismerhetjük. Mit fogyaszthatunk a KMI Szerzőbárban?
A KMI12 jóvoltából 12 kortárs magyar szerzőnek lehet nyomon követni a pályafutását. Amellett, hogy a publikált műveink megjelennek a KMI12 Facebook-oldalán is, a résztvevők költői hitvallásáról, a számukra legfontosabb versekről lehet olvasni a platformon. A járvány eddig erősen közbeszólt, de nyártól személyes találkozásokra, programokra is van lehetőség.
Mesélj a Pilinszky100 eseménysorozatról, amelynek te is a meghívottjai között voltál.
Juhász Anna hívott meg a Pilinszky100 eseménysorozat egyik alkalmára, ahol a KMI12 program szerzőjeként vettem részt. Jó volt elővenni a szövegeket, kötetlenül beszélni róluk. Alkotóként nincs sok közöm Pilinszkyhez, de olvasóként a versei és a publicisztikája is fontosak számomra.
Lelki életem, kereszténységem alapvető szövegei között van az életműve. Félúton az evangélium és a magyar irodalom között.
Alig-alig megközelíthető határokon mozgott. Amit bűn és ártatlanság, hit és kétely vonatkozásában írt, ahhoz kapaszkodni kell, és ami fontos, de gyakran kényelmetlen: hogy elsősorban nem fejjel, hanem lélekkel. „Okos fejemmel biccentek”, és sokszor hiába.
Eszerint fontos számodra a hit.
Keresztény családban nőttem fel, katolikus vagyok, és alapvető fontosságú számomra a hit, de nem vagyok katolikus költő. Ismerjük Pilinszky erről szóló gondolatait. Nemcsak a beszűkülés ezzel a problémám, hanem a bizonyosság is. Ritkán jó az a műalkotás, amelyben semmi helye nem marad a kétségnek. Bennem is ott van. Isten vagy a sötétség felé húz minden, távolodunk és közeledünk.
Kulisszatitkok az alkotásról?
Igyekszem olyasmit olvasni, amiből lopni akarok. Bármilyen műfajban, belső motiváció nélkül is írni, gyakorolni a nyelvvel való munkát. Készülni a következőre. A témáimat előre kitalálom, fejben sokat dolgozom előre, ugyanakkor van, hogy a szöveg elkezdi magát alakítani. Ez elkerülhetetlen, de lehet rá törekedni, hogy a befolyásom alá kényszerítsem. Ez már a javítás-szerkesztés, amelynek során le kell dobni a kamaszkori úri palástot. Van mit dolgozni rajta. Egyébként, ha van rá mód, néhány óra tétlenség után reggel vagy délelőtt szoktam írni.
Mi motivál?
Nyilván jó lenne díjakat nyerni, meg ha lenne olvasóm Tahitin (vagy legalább Káposztásmegyeren), de egy ideje már nem a sportoló szemével látom az egészet. Úgysem nyerhetek, ezt a sportot nem gólra játsszák. Talán még azt sem, amiről azt hiszem. Egy belső kép megragadása motivál. Ez nem mondat, nem jelentés, nem is érzés. Nem emlék. Azt hiszem, nem is vizuális, de a kép azért jó, mert behatárolt egész, és nem nyelvi. Azt a magot kéne megcsinálni, szöveggé tenni.
Nemrég egy irodalmi est után mondta erre egy író, hogy egyetért, de az ige Istennél van. Így is van: elérhetetlen a cél. De azért az arányokon lehet javítani. Ha betesznek majd a dobozba, és elásnak, utána hiába. Addig mindenki mással üti el az időt. Én ezt szeretném megcsinálni, amennyire tőlem telik.
Fotók: PKÜ/Onda Péter
