Az intézmény messze földön híres az oktatás magas színvonaláról és arról, hogy az iskola – közel 500 diákjával – a hagyományokra épülve ma is az erdélyi magyar pedagógusképzés szolgálatában áll. Épülete műemlék, 1910 és 1912 között épült, s itt működik a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára.
Talán itt volt leginkább elmondható, hogy a diákok rendkívül aktívan csatlakoztak be az irodalomórába, ezzel is interaktívabbá téve a beszélgetést Bereményi Gézával és Szöllősi Mátyással.
Miért olvasunk? Mit ad egy kedvenc könyv? Mire jó az irodalom?
Persze, élményt ad, érzéseket, amiket felszabadít bennünk, de emellett két párhuzamos folyamatra mutatott rá Juhász Anna, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programokért felelős igazgatója az íróvendégekkel: egy könyv lehetőség az „utazásra”, hogy más, sajátunktól távoli világokat, érzéseket, életeket ismerjünk meg, de fontos, hogy egy jó könyv vagy vers az önmagunkkal való szembesülés folyamatának támasza lehet.
Bereményi Géza a Magyar Copperfield kötetéből olvasott. Elmondta, írás közben számára nagyon fontos, hogy ilyenkor elutazik egy „szerepbe”, és mesélt fiatalkorának meghatározó könyveiről is. „Hároméves voltam, mikor megtanultam olvasni. Azért olvastam, mert egyedül voltam otthon a másfél szobás lakásban, nagyszüleim a Teleki téri piacon dolgoztak. Így ilyenkor, az olvasás közben összeismerkedhettem idegen országokkal.”
Szöllősi Mátyás ifjúkorában leginkább indián regényeket olvasott, melyekkel eljuthatott olyan helyekre, ahová az életében nem, így ismerte meg a különböző tájakat és kultúrákat – talán ez is eredményezheti az ő életében fontosnak tartott dokumentarista látásmód kialakulását, amivel fotográfiái kapcsán mi is találkozhatunk.
Szöllősi az Illegál kötetének történeteiben felfedezhető valóságszálakat mutatta be: hogyan válik az irodalom szubjektív, teremtő szemüvegén át prózai szöveggé például egy évtizedekkel ezelőtt átélt graffitis élmény. Mikor jön az ihlet, egy gondolat, amiből szöveg lehet? Bereményi kézzel ír és sokat jegyzetel, Szöllősi elmondta, akár éjszaka is felkel, ha egy-egy meghatározó gondolat eszébe jut, amit fel kell jegyeznie, mert reggelre esetleg elszállhat.
Mikor a tavaly centenáriumát ünneplő Pilinszky János szóba került, az egyik diák, Dunkler Krisztián elmesélte, nemrég barátaival és rockegyüttesükkel megzenésítették Pilinszky Ne félj című versét. Felvetődött, hogy az esti szalonbeszélgetésre nincs-e kedvük elhozni ezt a versfeldolgozást, majd alig telt el pár óra, és a telt ház előtt ők nyitották meg az estet egyedi és színvonalas produkciójukkal a művelődési házban. Vastapsot kaptak.
Az egész Irodalmi Karaván szimbóluma lett ez a gyorsan, spontánul szerveződő fellépés:
az irodalom, egy vers bárkit, bármikor összekapcsol. A fiatalok hite, bátorsága és együttműködése hatalmas erővel töltötte be minden jelenlévő szívét.
Ezután a turné utolsó beszélgetésére került sor, ahol Bereményi Géza részletesen beszélt gyermekkora meghatározó képeiről, élményeiről és a Magyar Copperfield megszületéséről. Annak a bizonyos 1961. április 12-i napnak a történetét olvasta fel, amikor nemcsak fellőtték az első embert, Gagarint az űrbe, hanem életében először találkozott édesapjával a Teleki téri piacon, nagyapja standjánál.
Felolvasta azt a különleges részletet is, amely az 1956-os forradalom emlékével kapcsolódik össze, amikor ő mindössze tízéves volt. Az úgynevezett házi karantén alól kiszökve a Parlament melletti Alkotmány utcában tartózkodott illegálisan, majd a házból kiérve arra a helyszínre ért, ahová az emberek közé ágyúval belőttek. Emberek holttestei mellett összetalálkozott egykori tanárával.
A megrázó visszaemlékezés után témájában hasonló fotográfiákat láthattunk Szöllősitől, aki ismét Sárik Péter zongorajátéka mellett vetítette le az Erdélyben készült portréit. A beszélgetés során Sárik Péter a zenéhez vezető útjáról mesélt a hallgatóságnak, az improvizációban rejlő lehetőségekről és a jazzről. Elmondta, az impróhoz bátorság is kell, és szerencsésnek érzi magát azért, hogy az ebben a műfajban rejlő szabadságot kifejezheti egy-egy ismert dal, népdal dallammotívumainak játékos előadásával.
A telt házas este végén a szerzők ismét dedikáltak, találkoztak a közönséggel és a lelkes olvasókkal. Jó érzés volt látni, hogy a közönség és a résztvevők arcán egyaránt hála és boldogság volt.
Az Irodalmi Karaván célja egyértelműen megvalósult:
az utazással élőben több száz, online több ezer ember került közelebb négy nap alatt az irodalomhoz és az olvasáshoz. Ez pedig a 21. századi, felgyorsult világban biztató eredmény. Minden bizonnyal az utazás folytatódik majd, tavasszal ismét útjára indul az olvasást népszerűsítő karaván.
A turné előző állomásairól szóló beszámoló itt, itt, itt és itt olvasható.
Fotók: Bach Máté
Az Irodalmi Karaván a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében jön létre.
