Felbuktatták a pincérnőt, mégis rajongtak értük a lányok

A megjelenés pillanatában még nem lehetett tudni, hogy a Gerbeaud melletti Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei is elhasalnak-e a lemezzel, mindenesetre Wilpert Imre, az MHV munkatársa azt mondta 1984-ben a zenekarnak:

„Gyerekek, együtt sírunk, együtt nevetünk.”

Azt pedig már mindenki tudja, hogy nagy együtt nevetés lett a dologból, hiszen az Első Emelet a nyolcvanas évek legsikeresebb tinipopzenekara lett, a Popmeccs közönségszavazásain pedig rendre elvitték a fontosabb díjakat. Gitárosuk az a Bogdán Csaba volt, akit addigra már a fél ország megismert a punkos Beatricéből, később pedig a progresszív rockot játszó Solarist erősítette, és az sem szegte kedvét, hogy az Első Emeletben a gitárját jórészt díszítgetésre használta. Hiába volt némi kívülállói romantikája, a kezdetben még az új hullámmal kacérkodó zenekar majdnem olyan gyorsan váltott tinipopra, mint amilyen gyorsan meggyógyult Marjai Judit képzeletbeli lábsérülése a cukrászdás fotózás után.

Persze jó kérdés, hogy ha az 1982-ben alakult Első Emelet a zenéjét új hullámos szintipopként határozta meg, akkor a tiniken kívül miért volt nagy az elutasításuk. A szintipop valójában csak 1988 körül, a Bonanza Banzai feltűnésekor került a honi popzene centrumába, sem a Tejbezrí, sem a GM49, sem mások nem tudták és talán nem is akarták megidézni az angolszász szintipopot. Amikor a Depeche Mode 1988-as pesti koncertjei után a műfaj itthon divatba jött, Londonban már nyolc éve táncoltak rá a tematikus klubokban.

Nálunk valamiért a német új hullám szintipopos ága honosodott meg. Ilyenek voltak az Első Emelet korai felvételei is, a Töröm a fejem például izgalmas, new wave hatású szintipopkísérlet, de a Hol kapható? már afféle poszt punk felvétel, a híres bontott csirkés reklámra adott ironikus választ. Az Amerika kislemezen, majd a debütáló albumon is helyet kapott felvétele szintén a fogyasztói világ kritikája és még new wave zakatolású kísérlet volt. Ezután történt egy kvantumugrás, hiszen az 1985-ben megjelent A kenguru jobbhorga című kislemezükön már arról énekelnek, hogy „az eukaliptuszfán ugrálnak a koalamackók” és hogy „a korallszirtek felett mindig kék az ég…” Ez bizony teljesen más, mint amit az 1984-es debütáló album Önarckép című nyitódalában megfogalmaztak: „Én nem rajongok a pénzért… Nincs túl sok ruhám, nincs egzisztenciám…”

Ez azért elég falsul szólt, hiszen a bemutatkozó lemez borítóján a kor legdrágább pesti cukrászdájában ültek a srácok, olyan divatos popperruhában, amilyet csak olyanok engedhettek meg maguknak, akik bizonyára rajongtak a pénzért. És igen, olyan harmóniamenetekkel álltak elő, amelyekből tudható volt: nagyon is a slágerlistákra játszik a zenekar, amivel félreértés ne essék, nincs is semmi gond.

Az Első Emeletre igenis szükség volt.

A nyolcvanas évek közepére felnőtt egy nemzedék, amely már a videómagnóktól és a Limara Deo Spray-től szédült el, és akiknek Szikora Robit már nem tudták tinisztárként eladni. Hiába énekelte Modern Talking-féle hangképben, hogy Szeretlek is, meg nem is, és hiába volt sikeres az R-GO, az Első Emelet tagjai közelebb álltak a tinikorhoz, mint az R-GO profi zenészei. És az Emelet tagjai legalább annyira akarták a sikert, mint az R-GO, a Dolly Roll és az akkor szólóban próbálkozó Fenyő Miklós. Így aztán az új hullámos és szintipopos karakterét egyre inkább elvesztő csapat dalaiban feltűntek a rajzfilmek állathangjaira emlékeztető effektek és hangszínek, sőt a Középkori házibuliban maga Woody Woodpecker, a harkály nevetését is hallani véljük.

1982 késő őszén még jórészt egyetemi klubokban léptek fel, mint a kor tipikus, new wave zenekara, aztán 1983 nyarán a szintén frissen alakult R-GO elhívta őket előzenekarnak a nyári turnéjára, ahol rájöttek: nem a bölcsészklubokban szeretnének fellépni százhúsz fizető néző előtt, jobban áll nekik, ha sikító lányok között csinálnak néhány Kajagoogoo-ra és Duran Duranre emlékeztető figurát. És a turnésiker meggyőzte őket arról, hogy jobb, ha arccal inkább a pop felé fordulnak.

E sorok írója még a nagylemezük megjelenése előtt látta őket 1984 júliusában a Szegedi Ifjúsági Napokon a Tisza partján, ahol jórészt az egykori csövesek és a leendő rockerek jöttek össze, és hát ne szépítsük: kifütyülték őket.

A Sivatag című dalnál kavicsok is repültek feléjük, de ügyesen elhajoltak, és különben is, már tudták: be van készítve az első lemezük, pár hét múlva megjelenik, és hamarosan meghódítják az országot. Nem lett akkora sikerük, mint a korai Dolly Rollnak vagy 1985 körül az R-GO-nak, de masszív telt házakat csináltak a Petőfi Csarnokban, az Almássy téren, sikeres turnékat tudtak le, és minden lemezük arany lett. A bemutatkozó album talán legizgalmasabb felvétele az egyik első magyar rap/break dal, a Dadogós break, amit alig néhány hónappal előzött meg Fenyő Miklós breakkoncepciója. Viszont az Első Emelet dala rosszul öregedett, hiszen manapság a dadogást már nem parodizálnánk ki, nem neveznénk „szerencsétlen figurának” azt, aki beszédhibás. A Sivatag című dal – amelyben van némi pop prog rock és new wave hatás is – szintén a korai rap szövegmondását idéző felvétel.

A lemez bizonyára legnagyobb slágere a Nézelődünk, amely a tankönyvi szintipop iskolapéldája, ma is élvezhető. Szintén érdemes meghallgatni a Vannak dolgokat is, ezt a jól sikerült szintipopzsánerű fantáziát, azzal a zavarba ejtő bölcsességgel, hogy „arra sosem emlékezünk, ami nem jut eszünkbe”. A dalszövegeket alapvetően Geszti Péter írta, és érződik, hogy ekkor még tanulta a szakmát, de már számos ügyes megfogalmazása is volt, nem csoda, hogy a zenekar később is megtartotta fő dalszövegíróként.

Szinte minden dalban van egy-egy máig izgalmas megoldás, különösen azokban, amelyekben Bogdán Csaba gitárját nem nyomják el Berkes Gábor néha infantilis szintitémái. A zenekar bemutatkozása frissességet, lendületet adott a magyar popnak, amelyet ekkor már alapvetően a „nagy öregek” uraltak. Ebben az időben az Első Emelet jelezte legmarkánsabban a generációváltás igényét. Míg az idősebb, dörzsölt zenészek a Gerbeaud melletti ORI-büfében sztoriztak, addig az Első Emelet simán elhívhatta egy-egy fagyikehelyre a kor legszebb modell lányait a legendás cukrászdába.

Első Emelet: 1
Hungaroton / Start, 1984
12 szám, 43 perc