A színes fotózás megjelenésekor, technikai újdonság korában roppant költségesnek számított a fekete-fehérhez képest, s ez kellőképpen be is határolta a polgári fotográfusok körét. A valódi színes képet adó eljárások közvetlen módja az volt, hogy fényérzékeny vegyületekre eső színes fénysugarakkal állítsák elő a természetes színű képet. A közvetlen színes fényképezés pedig valódi színekkel történt. Veress Ferenc kolozsvári fotográfus ilyen irányú törekvése nem vezetett sikerre, mert az 1889-es párizsi világkiállításon bemutatott eljárásához nem kapott érdemi támogatást a magyar kormánytól az előállításhoz szükséges drága vegyszerekre (ezüst-, uránium-, stroncium-, kálium- ésólomnitrát, kadmium-, kalcium-, ón- és lítiumklorid).
Igazán népszerűvé valójában végül csak a Lumiére-testvérek színes diapozitívja, az autokróm vált. A természetes színű és a kor fényképezőgépeinek negatív méretéhez (9x12 cm-től 18x24 cm-ig) igazodó üveg diapozitív, színezett burgonyakeményítő-szemcsékből és szénporból összeállított színszűrő rétegből állt. A Lumiére-testvérek színes fényképezést ismertető gyakorlati füzeteit magyar nyelven is megjelentették 1911-12-ben. Az autokróm eljárás azonban drága és lassú volt, így a hétköznapi használatban nem igazán alkalmazták.
Amikor aztán 1914-ben kitört az első világháború, a francia hadsereg fotósai katonákat és hadszíntereket örökítettek meg, és egyes képeket már az új eljárással készítették el. A színes fotózást művelő katonák lehettek valamely haditudósító század tagjai, hiszen ők el voltak látva a szükséges alapanyagokkal, bár takarékossági okokból jobbára ezek is csak fekete-fehérben jelenhettek meg.
A színes képsorozatok az egykori mindennapokat keltik életre, ahol a lövészárkok világa elevenedik meg: láthatunk pihenő katonákat, lerombolt épületeket és falvakat egyaránt.
A színes fényképezés aztán csak a huszadik század derekán vált tömegessé. Elsőként a harmincas években jelentek meg a kisfilmes Agfa és Kodak fordítós filmek, így a színes negatívfilm és a róla készíthető színes papírkép az elmúlt fél évszázadban uralták el a piacot.
A magyarországi archívumok nem rendelkeznek színes mozgóképes anyaggal, de színes fényképeik azért akadnak. Varga F. János, a Színes Magyarország című kötet főszerkesztője szerint a valódi problémát az jelenti, hogy "a színes anyagok zöme magánszemélyeknél van, és az esetek többségében nem megfelelő körülmények között, hiszen tárolásukhoz szabályozott klimatikus körülmények szükségesek."
Az első világháborús színes fényképek kapcsán nem szabad megfeledkeznünk Szergej Mihajlovics Prokudin-Gorszkijról, aki II. Miklós támogatásával egy speciális vasúti kocsival utazta be Oroszországot 1909 és 1915 között. Az által kifejlesztett színes fényképek eltértek a nyugati mintától, hiszen ő egy speciális géppel három képet készített (piros, zöld és kék szűrővel), majd azokat az előhívás során illesztette egybe. Az általa készített több száz fotó 1948 óta az amerikai Kongresszusi Könyvtár tulajdonában van, s szerencsére itt megtekinthető.
