Öntörvényű művészként kombinálta és használta fel az általa alkalmazott elemeket, minden szabályt és stílust felrúgott, hogy azok aztán egységes harmóniában szülessenek újjá tervei nyomán. Nemcsak Magyarországon találhatóak meg munkái, hanem például Mexikóban, az Egyesült Államokban, valamint az idén 110 éves Velencei Biennále nemzeti pavilonjának terve, megvalósítása is az ő nevéhez fűződik.
A kiegyezés után, amikor Budapest izgalmas fővárossá kezdte kinőni magát, az akkor felhúzott pompás épületek is magukon viselték a világvárossá törekvés minden jegyét. Ebben a felfutó, optimista időszakban vált épületszobrászként népszerűvé az akkor még Rintel vezetéknevet viselő Maróti Géza.
Az elszegényedett, felvidéki izraelita családból származó fiú először szobrászinas volt, majd művezető lett Oppenheimer Ignác műhelyében. Itt került kapcsolatba építészekkel, majd részt vett bankok és közösségi épületek szobrászati munkában.
Több mint 30 építésszel 41 épületen dolgozott együtt, egyik fő alkotótársa Alpár Ignác volt. Önálló műhelyt 1902-ben alapított. Olyan épületek díszítése fűződik a nevéhez, mint például a Gresham-palota vagy a Zeneakadémia.
Ács Piroska művészettörténész elmondása szerint ebben az időben a művészek rendkívül sokoldalúak voltak: Maróti nemcsak épületszobrászattal foglalkozott, iparművészeti tárgyakat is tervezett. Így került kapcsolatba az Iparművészeti Társulattal, akik aztán őt kérték fel a milánói világkiállítás magyar pavilonjának berendezésére 1906-ban.
Maróti fantasztikus tereket kreált: a neves magyar művészek egymásba nyíló szobákban mutatkozhattak be. Azonban a pavilon a megnyitó után néhány héttel - még a teljes bejárás és díjkiosztó előtt - leégett, a műalkotások zöme odalett.
Az építész nem adta fel: megszervezte, hogy iparművészeink egy újabb kiállításnyi anyagot szállítsanak Milánóba még a rendezvény ideje alatt. És egy kicsiny pavilonban új kiállítást rendeztek be, ahol a tűzből kimentett néhány műalkotás is helyet kapott.
Az erőfeszítés nem volt hiábavaló: a magyarok arattak, rengeteg díjat nyertek. Ebbe talán belejátszott vesztes helyzetet fel nem adó, heroikus munka iránti rokonszenv is.
Ez a világkiállítás repítette aztán Maróti Gézát a nemzetközi hírnév felé. Itt ismerte meg őt egy ferrarai építész, bizonyos Adamo Boari, akit akkoriban kért fel a mexikói kormány Mexikóváros operaházának megtervezésére. Boari Marótit kérte fel a belsőépítészeti munkák elvégzésére. Az opera üvegkupolájának, a nézőteret a színpadtól elválasztó függönynek és az épület csúcsán lévő szobornak a tervét várta tőle.
A milánói események nyomán később az olasz kormány a magyaroknak örökös helyet ajánlott fel Velencében a Giardini park területén, ahol ugyancsak Maróti Géza tervezhette meg a magyar kortárs művészeti kiállításoknak helyt adó pavilont.
A „magyar művészetnek állandó hajléka" építéséről folyamatosan tudósított a Magyar Iparművészet nevű újság. VENEZIAI MAGYAR HÁZ. Maróti Géza tanár emberfeletti munkát végzett, amidőn a hosszan tartó, módfelett zord időjárás miatt az építés munkájában beállott fennakadás ellenére a kitűzött időre elkészült az épülettel, mely - az olasz lapok egybehangzó nyilatkozatai szerint - kiválóan sikerült, teljesen egyéni művészi alkotás." (1909)
A pavilon híven tükrözte Maróti egyedi látásmódját. „Nem tudjuk őt semmilyen művészeti stílushoz sorolni, nem lehet azt mondani, hogy szecessziós vagy art decós tervező lett volna. Nagyon szeretett bizonyos motívumokat újra és újra fölhasználni, ezek gyakran visszaköszöntek különböző munkáiban. Az egyik ilyen a magyar koronát idéző háromszög motívuma, a másik a búzakalász, ami nemcsak Milánóban, hanem Velencében is szerephez jutott" - tette hozzá a művészettörténész.
Művét így méltatta 1909-ben az Iparművészet: „?A magyar ház homlokzata vasbetonból való, minden szerkezeti tagolást arany mozaik-csík szegi be. Kapuja félköríves, gazdag ragyogású, gubbiói teknikával Maróti szobrász kalászos motívumaiból Zsolnay készítette. Fölötte ötös ablak. A háztető csúcsán a kékes-szürke cserép-tető oromdíszeként fehér porcellán-galambok ülnek. A kapu, az ablak és a mozaik-díszek rögtön elárulják, hogy Maróti Géza a magyar ház építője s a vele szövetkezett művészek, Nagy Sándor és Kőrösfőí Aladár minő eszmei hátteret adtak alkotásuknak."
A milánói és a velencei sikert abban látták a magyar művészeti kritikusok, hogy Maróti Géza mert szakítani a lélektelenné vált szokásokkal, és a múlt hagyományaiból építkezve hozott létre modern, új stílust.
"„ Maróti kiállítási építkezése - úgy Milanóban, mint Venezíában - sem tagadja meg a multat. De nem másolja, csak merít belőle. Díszítő motívumokat az Attila kincséből, dekoratív feldolgozásra szánt témát a mondák köréből." (1909. Zambra Alajos)
Az olasz lapok áradoztak a magyar pavilonról, az Iparművészet pedig büszkén közölte a lelkes véleményeket, elnézően mosolyogva a magyarokat övező sztereotípiákon.
„Szeretném, ha fiatal építészeink nagy számmal zarándokolnának a kis magyar pavillonhoz, s hosszasan elmélkednének fölötte. Ott bizonyára megértenék, hogy lehet a vidéki építészetből meríteni, másolás nélkül. Mert rendjén való dolog a fiatalokat a hagyományok tiszteletére oktatni, azzal a kikötéssel persze, hogy a jó példákból való invenciózus tanulást ne vegyék egynek a közönséges értelem-nélküli plágiummal és hogy ne jusson eszükbe egy kávé-házat például XII. századi stílusban megtervezni", mondja Emilío Agostínoní a La Lombardia április 28-íki számában. Az olaszok azt hiszik, hogy a veneziaí magyar ház az egész modern magyar építészetet, általános építészeti törekvéseinket tükrözi. Ha okulunk belőle, elfogadhatjuk ezt az öntudatlanul előlegezett jó véleményt." (1909)
Velence után Maróti nyomban elkezdett dolgozni a mexikói megbízatáson. A helyszínre több mint 9 láda, magyar művészekkel közösen készített tervvel érkezett. Például Róth Miksa üvegfestő- és mozaikművésszel egy csodás, a kor legnagyobb üvegkupoláját tervezte Körösfői Kriesch Aladár rajzai alapján. A varázslatos üvegfüggönyt végül az amerikai Tiffany késztette el - Maróti tervei szerint.
„A magyar művész neve sokáig nem is szerepelt az alkotók között, holott dátumozott tervek alapján bizonyítható szerzősége. A mexikói operaház (azóta már szépművészeti palota) üvegkupolájának központi motívuma egy Apolló-figura, körülötte a múzsák. Ez megjelenik a tervező egy korábbi, az Erzsébet királynő emlékműpályázatára készült tervén is. Egy kerek kupolát képzelt el, ott Apolló helyén a magyar korona volt."
Amerikai munkáját egy személyes kapcsolatnak köszönhette: jó barátságban volt Eliel Saarinen finn építésszel. „Többször jártak egymás otthonában, Finnországban hónapokig dolgozott nála Maróti, így Saarinen látta, hogy mennyire szívósan tudja belevetni magát egy-egy feladatba, kiváló színvonalú műveket alkotva. Így amikor a finn építészt meghívták Amerikába dolgozni, számára egyértelmű volt, hogy a belsőépítészeti munkákra a magyar tervezőt kérje fel. Így kerültek a Detroittól 40 kilométernyire lévő Bloomfield Hillsre, ahol egy művészeti iskola kivitelezésre kaptak megbízást egy művészetkedvelő milliárdos sajtómágnástól" - idézte fel Ács Piroska.
Másfél évig tartó, boldog alkotói munka volt ez Maróti számára, aki a szobrokat tervezte. Koncepciója a tudás megszerzéséért folytatott küzdelem ábrázolása volt. Az emberiség történetét és a kultúra születését az egyiptomi falfestményekre hasonlító reliefsorozatokban dolgozta föl: minden figura feje profilban, válla szemből látszik.
A befejezést követően Saarinen további közös munkát ajánlott, de Maróti új kihívásokra vágyott, és a német építész Albert Kahn-nal kezdett dolgozni Detroit indusztriális, később ikonikussá vált felhőkarcolóin, például a Fisher Buildingen.
„Ez utóbbin belül egy közösségi teret, egy hatalmas belmagasságú és fesztávolságú félköríves keresztfolyosónak a díszítését kellett kidolgoznia. Ennek 1:1 méretű terveit máig őrzi az Iparművészeti Múzeum" - meséli a művészettörténész.
Bár az Amerikai Építészkamara a tagjai közé választotta, Marótit hazahúzta a honvágy. A Szentföldön tett, inspiráló utazása után 1932-ben végleg hazatért, az immár erősen megváltozott körülmények közé. A századeleji miliő, amely számára a hírnevet meghozta, véget ért. Zsidó származású lévén - bár megváltoztatta nevét, és ki is keresztelkedett 1910-ben - a harmincas évek hazai művészeti életbe nem tudott visszatalálni. Míg korábban nem számított, hogy nem volt diplomája, ezt most a szemére hányták, a hazai és a külföldi sikerek ellenére.
Az új világ ellenséges közegében erősen befelé fordult. Ahogy ő fogalmazott: szobatudós lett belőle. Ekkor kezdte megírni az emlékiratait, melynek egy része máig fennmaradt. Emellett foglalkoztatta az elsüllyedt Atlantisz, melynek rekonstrukciójához is hozzákezdett.
Marótit minden érdekelte, és mindennel foglalkozott. A csillagászat, az etnográfia, a filozófia, több nyelven beszélt és olvasott, fantasztikus könyvtára volt, ritkaságszámba menő kötetekkel. Egy-egy témával való foglalkozás közben a tudás mikrovilágképpé állt össze.
Atlantisz esetében nemcsak egy várost rekonstruált, hanem egy kultúrát és egy életformát is újra próbált alkotni. Egy matriarchátusban élő embertípust képzelt el, és a mindig építkező atlantidákkal szemben álló, mindig pusztító trogloditákat. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban 1937 és 1940 között ez foglalkoztatta: egy ideális, valaha talán létezett és újra visszakívánt város és az elpusztult Salamon templom újraépítése - meséli Ács.
Atlantiszváros Maróti vázlatai szerint egy koncentrikus körökből felépülő település szakrális középponttal, melyben a város lakói egy közös eszme, egy közös cél eléréséért fognak össze. Az organikus várostervezés e szép példájának ötméteres makettje 2000-ben a Velencei Építészeti Biennáléra elkészült Gerle János építész vezetésével, melyet aztán a pavilon előtt, a szabadban állítottak fel.
A szentföldi utazás inspirálta a legendás Salamon templom rekonstrukciójára: pontos építészeti alaprajzokat, hosszmetszeteket, sőt, még a templom kegytárgyainak rajzát is elkészítette.
Emellett több helyre pályázott, a Népstadion elkészítésére is nyújtott be terveket. Ezekben megmutatkozott mind a Salamon templom, mind az amerikai felhőkarcolók hatása. A templomban egy hétlépcsős zikkuratot, egy központi toronyelemet gondolt ki, melynek magassága és méretei a felhőkarcolókat idézte fel. Az általa tervezett Népstadion díszkapui zikkurat jellegűek voltak.
Egyre inkább elmagányosodott, 1941 tavaszán halt meg. Élhetett volna külföldön: megfizették, megbecsülték, ő mégis hazavágyott.
A mexikói Palacio de Bellas Artes folyosóján áll egy általa tervezett nőfigura, akit a Szférák zenéjének nevezett el. E szobor alapján kifaragott relief lett a síremléke a Fiumei úti temetőben.
