Az emberiség talán legrégebbi műterme
(MTI) A kutatók a Science című tudományos folyóiratban írtak a "kőkorszaki festékműhelyről", amelyre egy dél-afrikai barlangban bukkantak. A szakemberek két okkertartalmú színnyomra találtak tengeri csigák kövületeiben, emellett csontokat, szenet és köveket is felleltek, ezeket vélhetően a színkeveréshez használták. Eddigi feltételezések szerint az emberiség 60 ezer évvel ezelőtt kezdett el okkerből színeket előállítani.
A felfedezések fontos állomását jelentik az összetett emberi megismerés folyamata fejlődésének megismerésében ? vélekedtek a johannesburgi Witwatersrand Egyetem Christopher Henshilwood vezette tudósai. A kutatások azt mutatják, az emberek már százezer éve képesek voltak tudatosan tervezni és megvalósítani, emellett alapvető kémiai ismeretek birtokában is voltak.
Kvarckövekkel szétapróztak vas-oxid tartalmú hematit kristályokat, majd finom poros porrá őrölték ? írták a szakemberek, akik színmaradványok alapján következtettek állításaikra.
A festék felhasználásáról azonban csak találgatni tudnak a kutatók. Az okkersárga például jelképes testfestésnél vagy a bőr védelmére szolgáló rétegként kenhették fel, de egyszerűbb műalkotások elkészítéséhez is felhasználhatták. A tudósok mindenesetre abból indulnak ki, hogy az igénybe vett eszközöket többször is felhasználhatták a színek előállításához, vagyis nem egyszeri ? véletlen ? folyamat volt a színkeverés.