Mese, mese, ember-elme ezerszeres rész-érzelme! Mese, mese, sms-ek elfelejtve… Remember, nem-ember feneketlen kelyhe, képtelen emlékek kegyes-kegyetlen kegyelme, fegyelme és figyelme. Elme, elme veszedelme: elmesélhetetlen kapcsolatok kiirtott és újra-ültetett kertje…
Hallgató csönd-beszéd, beszédes képek, hallgatag balladák, kiforduló történetek, befordult életek, rejtett sors-töredéket, tört ének… Énekek és befelé-jajdulások, ordítások mögötti ábrándok, dalok a hallgatásról, fájdulatok fordulatai, tortúrák belső zaj-visszhangjai...
Elme, elme, elmesék… Józsi 2 panellakást kártyázott el, Bélának a Rózsadombi ház drogokra szállt el; Erzsi és Pista a rehabon találtak egymásra, majd egy aluljáróban veszítették el életeiket; Laura, Virág és Viola (szüleik korai halála után) egy jótékony intézetben, táptalajokban bővelkedő kertben találtak új otthonra…
Az Embermesék cím Drégely Imre felől (vagy mögül) jött. Mégpedig Abody Béla: Fondorlatok (humoreszkek, szatirikus írások) könyvéből, a Grotex fejezetből, azon belül az Állatok karneválja, azon is belül pedig a Tanmesék című novella részletéből.
Korokat feloldó kor-társ, társ-kor, tanulmány-riport-szoció-dokumentatív-experimentál-hajlékony-sorozathű-megszállott-következetes: esettanulmány-labirintus-szenzibilis (elhívódó-elkötelezett) exponálás-tudatok, ok-okozatok…
Ez mind én voltam egykor – sóhajt fel Hábi-Szádi, saját küzdelmeinek könyve nyomán.
Semmi sincsen egészen úgy. Minden, amit mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. Az ember nem is tudhat mindent, adataink kétségtelenül hiányosak (szinte mindenben)… Dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami.
Ezenfelül: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Akkor is elmélkednek, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Ám időnként valami lelki haszon csak adódik belőlük, például az, hogy miképp szemléled és ítéled meg e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz. De ne csak az eszeddel figyelj, az nem elég. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj, akkor jobban meg fogsz érteni, miképpen önmagadat. És az idők folyamán egyre jobban…
Hábi-Szádi keleti mágus egyszer így szólt fiához, Tahtúrhoz: egy vadszamár Líbiában ezt panaszolta nékem: – Mi vagyok én? Egy rongy vadszamár. Még nevem sincsen. Oh, ha én is a teremtés koronája, ha én is ember lehetnék!
New York mellett egy fekete ember így sóhajtott felém: – Oh, ha én a teremtés koronája, ha én is fehér ember lehetnék! A zsidók bemennek egy keresztény templomba és mint hibátlan emberek jönnek ki belőle: – Oh, ha nekünk is volna ilyen templomunk, ahol leválna rólunk ez a feketeség!
Nancy-ben viszont találkoztam egy francia íróval, aki így beszélt: – Oh, ha én egy szép fiatal katonatiszt lehetnék, asszonyok kedvence, és méghozzá milliomos!
Ezek után Z/Y orvos, egy daliás, szép, fehér és fiatal katonatiszt, méghozzá angol nemes ember: egy délelőtt Manchesterben agyonlőtte magát. Búcsúlevelében ezt írta: angol is vagyok, gazdag is, fiatal is, és én mondom nektek: nincs ocsmányabb, szerencsétlenebb állat e földön, mint a teremtés koronája, az emberi lény.
- - -
A felnőttmese most nem mesebeszéd. Most sem az. Némított szavalás, szomorú-játék, élet-részlet kiemelések, felvillanások az időtlen derengésben, a mákonyos félhomályban… Embermesék emberi léptékekkel, pszichikai érzékenység-fokozatokkal, s különféle lelkülettel. A képekkel szemben (az alkotók, készítők, művészek által): türelem, megfontoltság, odaadás és megannyi elvonatkoztatás áll.
Napfürdő (nyers vers Kolompár Hajnalnak):
ma Hajnalban
a halk vadkan
a kompnál vár,
ő is Kolompár!
Mese, vese, mátka, szem-fókuszok, szófordulat mája… Kép-tudatok, szómágiák, insomniák végtelen-vétkes mániája… Ember-szervek, ember-árok, mesék között el-ingázok… Jaj: mama, nincs több ma! Csak ima! Ez a kín-vers sincsen (k)észen! Törött ablak lyukas égen…
Minden széttört (tükör, csont, kép, élet és tekintet), minden szétbomlott szerv, minden szétszakadt alkotás vagy sorozat-részlet: megannyi rész-egész…
A fotográfia, a fényírás, a jelbeszéd, a fragmentált gesztusok, a felmutatott és ki nem mondott érzés-folyamatai, kezdő és végpontjai, a megbillent egyensúlyok, a kizökkent evilág maszatos tekintet-fátylai, az ábrázolások mögötti (mimikákon túli) maszk-variációk dimenziói, különböző eszközökkel, időnként titkos párbeszédekbe keveredve, feloldva, majd sötét-kamrákon át besűrűsödve...
Önmagunk több-variációs dokumentálása, ki- és befordítása zajlik. Vedlés és újra-öltözés. Meztelen meskete, esetleges defekt és effekt. Maszk, hapax, tapasz…
Igen, efféle hatások zajlanak körülöttünk. Embermesék örvénylő, szédülő törmelék-történetei, burokkal fedett neszezései, hártyás árnyalatok nyaláb-gondolataival fanyar-fűszerezve. Visszafogottság és visszatartott gesztusok adnak háttértörténeteket. A képvilág metanyelvi attitűdjei pedig tovább-tükrözik, elfedik, hova-tovább rejtegetik a szavak nélküli mesék bonctani kérdés-érzületeit…
Haid Attila és Molnár Zoltán szociális érzékenységű, több évtizede párhuzamosan, mondhatni szimultánban (erdélyi falvaktól a pusztuló bel- és a kietlen külvárosokig, az utcáktól a zárt intézményekig) bővülő, csöndes, humánus sorozatai meg- és beható lelki kordokumentumok… Figyelem! Beszállás, elszállás, itt a Zűrállomás!
Drégely Imre és Herendi Péter folyamatosan kísérletező fotó- és kép(ző)művészek. A fél-álmokból felsejlő mozaik-rétegek, a levitáló kvázi-Periszkópok és Hidroglobusok, a technikai bravúrok repetíciói: az argentotípiától a kollázs-varázs(lat)ig, a xeroxtól a digitális kemogramig, a Maszk-rengetegig: mind-mind megismételhetetlen alkotások.
Íme, ön-maszkok, ismeretlen ismerősök és alteregók történetei: a sajátos Embermesék!
– írta Nagy Zopán költő-író-fotográfus kiállításmegnyitó beszédében.
Az Embermesék című kiállítás a Bartók 1 Galériában június 17-ig látogatható.
