Jelentősen megemelte a Prima Primissima díjakkal járó pénzösszegeket az alapító.

Az emelésre azért volt szükség, hogy a díjak továbbra is méltó módon támogassák a kiemelkedő, példaértékű eredmények, életművek létrejöttét a hazai művészeti, tudományos és sportéletben – nyilatkozta Csányi Sándor, a 2013 óta az alapítványt gondozó és finanszírozó OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A tájékoztatás szerint a Prima Primissima díjjal járó pénzösszeget ebben az évben 15 millió forintról 20 millió forintra emelték, a Prima díjjal járót pedig ötmillió forintról nyolcmillióra. A Junior Prima Díj esetében az összeg kétmillió forintról hárommillióra, a Vármegyei Prima díjnál pedig egymillióról kétmillió forintra emelkedett. A Vármegyei Prima Közönségdíj, illetve Különdíj egységesen 500 ezer forint lesz.

A harminc díjazott közül évről évre a közönség is megszavazza azt az egy kiválóságot, aki elnyeri a Prima Primissima Közönségdíjat. Az ezzel az elismeréssel járó pénzösszeget is megemelték a korábbi 15 millióról 20 millió forintra – erről a pénzösszeg felajánlója, a Prima Primissima díjat alapító Demján Sándor özvegye, Demján Sándorné Lídia döntött.

Az elmúlt két évtizedben hatszáz kiváló művész, tudós, sportoló, népművelő, oktató, irodalmár, ismeretterjesztő, építész lett Prima vagy Prima Primissima, ezen felül a fiatalok közül több mint 860-an, a vármegyék legjobbjai közül több mint ezren vehették át a díjat. Az elismerések – az alapítók szándéka szerint – nemcsak abban segítenek, hogy a díjazottak zavartalanul alkothassanak és átadhassák tudásukat a következő generációknak, hanem abban is, hogy minél többen találhassanak közöttük követendő példaképeket.

Idén a díjak átadása május 15-én kezdődik a Junior Prima Magyar zeneművészet kategóriájával, a Primák és a Prima Primissimák pedig hagyományosan december első péntekén, a Magyar Vállalkozók Napján vehetik majd át az elismeréseket.