Harag György (1925-1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, a magyar és a román színháztörténet korszakos művésze tiszteletére emlékévet szervez a Magyar Művészeti Akadémia.

Összművészeti rendezvénysorozaton idézik meg a kiváló erdélyi színházi rendező életét és színháztörténeti jelentőségű munkásságát.

A programsorozatban az egész életművet feltáró vándorkiállítást és diákszínjátszó-szemlét szerveznek. Az MMA Kiadó gondozásában tavasszal két kötet is megjelenik Harag György életéről és munkásságáról. Dokumentumfilm is készül, melyen a korabeli előadások felvételei és archív anyagok mellett pályatársak visszaemlékezéseiből kaphatnak képet a nézők a rendező munkamódszeréről, színházi mindennapjairól és emberségéről.

A vándorkiállítás több mint 40 tablón, mintegy 200 fotón keresztül mutatja be a rendező életművét. A kiállítás hét helyszínen lesz látható, az első állomás Gyula lesz, ahol március 26-án nyílik meg a tárlat, majd Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Kolozsvár, Budapest és Szabadka következik, az utolsó helyszín pedig Bukarest lesz jövő márciusban.

Az emlékévhez kötődően meghívásos pályázatot hirdetett az MMA középiskolás színjátszó köröknek.

Az MMA Kiadó gondozásában Egy európai Kolozsváron – Harag György színháza címmel jelenik meg egy kétkötetes könyv. Az első kötetben az vándorkiállítás szöveg- és képanyaga, a második kötetben pedig Harag György-írások, interjúk, kritikák és publikációk szerepelnek.

Kiss-B. Attila operaénekes, az MMA elnökségi tagja felidézte, hogy színházi pályafutása több mint negyven évvel ezelőtt a Kolozsvári Állami Magyar Színházból, Harag György színházából indult, ami meghatározta további életútját. Harag tökéletesen működő társulatot vezetett olyan művészek közreműködésével mint Sebők Klára, Péterffy Gyula, Héjja Sándor vagy Vadász Zoltán. „Úgy tudta inspirálni a művészeket, hogy mindenki felülmúlta saját magát” – hangsúlyozta.

Lukács Sándor Kossuth-díjas színész Harag Györgyre emlékezve elmondta, hogy 42 évvel ezelőtt, 1978-ban pályakezdő színészként dolgozott együtt a rendezővel Székely János Caligula helytartója című darabjában. „Integráló személyiség volt, aki mindenkiből a legjobbat hozta ki, őszinte és baráti hangot ütött meg mindenkivel, miközben művészi mélységet hozott létre a színpadon” – fogalmazott.