Emlékfalat állítottak a vajdasági Topolyán a holokauszt áldozatainak

Kultpol

 

(MTI) A topolyai Film-Múzeum Civil Szervezet 11 éve vállalta fel a városi zsidó temető rendbetételét. Azóta rengeteg önkéntes munkának és támogatásnak köszönhetően sikerült kitisztítani a temetőt, vasárnap pedig emlékfalat adtak át, amely a holokauszt áldozatai előtt tiszteleg.      

 
Kocsis Antal, a Film-Múzeum elnöke az emlékmű avatásán elmondta, hogy az áldozatok neveinek listája nem teljes, és az emlékmű ezt a hiányosságot hivatott pótolni. Hangsúlyozta, hogy a topolyai önkormányzat támogatásának köszönhetően sikerült felállítani az emlékfalat "minden elhunyt emlékére, akit nem takar hant?. Az emlékfalat Cservenák Erzsébet nyugalmazott képzőművészet tanárnő Tömegsír című alkotása díszíti.     
 
Bábi Attila polgármester hangsúlyozta, hogy a közös megemlékezés az, ami legjobban gyógyítja a múltban ejtett sebeket, majd felszólította a jelenlévőket, tegyenek meg mindent, hogy hasonló események sohase történjenek.    
 
Az emlékfal avatásán felszólalt a Szabadkai Zsidó Hitközösség képviselője, valamint a Topolyáról Izraelbe vándorolt Breiner család egy leszármazottja is. Az emlékművet megáldotta Fazekas Ferenc topolyai esperes-plébános, valamint Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök. Az ünnepség végén gyászima hangzott el. Az 1941-es adatok szerint a mintegy 13?14 ezres Topolyán 426 zsidó élt, közülük 272-en lettek a holokauszt áldozatai ? írja a Vajdaság Ma portál.