Emlékhely a második világháborús lengyel menekülteknek

Az ünnepség alkalmával Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke felidézte: 1939. szeptember 1-jén a német hadsereg lerohanta Lengyelországot, majd két hétre rá a Vörös Hadsereg megszállta Kelet-Lengyelországot. Hozzávetőleg 250 ezer, a hátországba visszavonuló lengyel katona esett fogságba, egy részüket, 15 ezer tisztet Katyn mellett legyilkolták.

Az agresszió hírére a hagyományos magyar-lengyel barátság alapján Teleki Pál miniszterelnök utasítására megnyitották a határt a több 10 ezernyi, Magyarországra menekülő lengyel katona és civil előtt. Országszerte mintegy 30 helyen nyíltak számukra menekülttáborok, ahol a helyiek jóvoltából szerető gondoskodásban volt részük.

Inárcsra 1939. szeptember 19-én érkezett a lengyel katonai egység, és 1940 második felében indult innen tovább, hogy Jugoszlávián keresztül Nyugatra távozzon. Ez idő alatt közülük sokan barátságba kerültek az inárcsiakkal, akikkel a háború után is tartották egymással a kapcsolatot - utalt rá az elnök.

A közelmúltban a helyi önkormányzat határozta el az emlékhely kialakítását. A község erdélyi testvértelepülése, Récs kézművesei ehhez egy faragott kopjafát küldtek, ezt állították most fel a templom előtti parkban. A kopjafa mellett egy téglából készült talapzatra gránittáblát helyeztek, amelyen a menekültek befogadására emlékeztető sorokat véstek.