Deér József 1905. március 4-én született Budapesten. A budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban, tanított a Szegedi Tudományegyetemen, majd a pesti bölcsészkaron folytatta oktatói tevékenységét. 1948-ban Svájcba távozott, ami miatt megfosztották akadémiai tagságától. Bernben megalapította a Középkor Történeti Tanszéket. A svájci értelmiség egy része az elején rossz szemmel nézte, hogy egy emigráns magyar kapta meg ezt a fontos tisztséget, de Deér szaktudása a kétkedőket is meggyőzte. 1972-ben halt meg, akadémiai tagságát 1989-ben állították vissza.
Az előadók kiemelték, hogy Deér a középkori magyar és egyetemes történet szinte minden területén maradandót alkotott. Sokat foglalkozott az uralkodói jelvényekkel, az országalmával és a Szent Koronával. Ez utóbbiról német nyelven monográfiát is írt (Die Heilige Krone Ungarns). Ebben felvetette annak lehetőségét, hogy a korona összeillesztésére valamikor az 1270-es években történt, mivel Szent István koronája, több más, a királyi kincstárban őrzött ékszerrel együtt, IV. Béla Anna nevű leányának "köszönhetően" Prágába került.
Deér a magyar őstörténet kérdéseivel kapcsolatban is állást foglalt. Tanulmányozta az elbeszélő források Szkítia-képét, a törzsszövetség külpolitikáját és kalandozásait, és a sztyeppei berendezkedést. Ennek során tért ki arra az izgalmas kérdése, hogy a magyar népet mióta lehet nemzetnek tekinteni. A magyar államalapítás is Deér érdeklődésének homlokterébe került. Vizsgálta a koronaküldés körülményeit, amelyben III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa szerepét is részletesen taglalta. Annak az elképzelésnek is nagy teret szentelt, hogy a XI. századi Székesfehérvár egyházi intézményei aacheni mintára épültek ki.
A kutatók hangot adtak azon véleményüknek, hogy igaz ugyan, hogy Deér egyes nézeteit a tudomány már meghaladta, de kutatásaival jelentősen előremozdította a magyar középkorra vonatkozó ismereteinket. Mivel svájci emigrációja idején rendszerint német nyelven publikált, a nyugati történészek szinte a mai napig legtöbbször az ő műveihez nyúlnak, ha a magyar középkor kérdéseivel kívánnak foglalkozni.
