Emlékmű a katinyi mártíroknak Óbudán
(MTI) - Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója, a bíráló bizottság tagja elmondta: a tavaly szeptemberben meghirdetett pályázat "kivételesen nagy érdeklődést" keltett nem csupán a magyar, de a lengyel, a német és a norvég alkotók körében is, és a 2009. április 24-i határidőig 64 pályamű érkezett.
A Fővárosi Önkormányzat és a lengyel kormány által közösen finanszírozott Katinyi (lengyel írásmód szerint Katyn) emlékmű a bíráló bizottság döntése alapján Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán tervei alapján valósulhat meg, a második díjat Szemenyei-Nagy Tibor kapta, míg a harmadik helyezést Stremeny Géza, Vincze László és Kápolnás Gergely koncepciója érte el.
A győztes terv a zsűri megfogalmazása szerint "egy hatalmas fekete gránitkockát magába foglaló, áttört felületének rajzolatával erdőt imitáló, megbillent rozsdás vas kubus, a valóság egyszerű, világos, közérthető, didaktikus átirata". A bírálat hangsúlyozza, hogy a koncepciót a bizottság tagjainak többsége, a lengyel szakértők pedig egyértelműen az emlékmű céljaira leginkább alkalmas tervnek ítélték.
A bíráló bizottság munkájában Czeslaw Bielecki építész és Jerzy Mierza szobrász a Lengyel Köztársaság, Ducki Krzysztof az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, Rajk László építész a Fővárosi Önkormányzat, Farkas Ádám szobrász, a zsűri elnöke a Képzőművészeti Egyetem, Gábor Éva Mária szobrász a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, Eleőd Ákos építész a Magyar Építőművész Szövetség, Csejdy Júlia művészettörténész a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Bús Balázs polgármester a III. kerületi önkormányzat, valamint Szöllőssy Ágnes művészettörténész és Zsigmond Attila a Budapest Galéria képviseletében vett részt.
Az eredményhirdetés után felszólaló Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta: Lengyelország határain kívül még nem állítottak emlékművet a katinyi áldozatoknak. "Nekünk, magyaroknak is fontos Katiny emlékének felidézése, az egyik totalitárius rendszer egyik legnagyobb gaztettének hazai megörökítése" - fogalmazott.