Emlékmű készült az első magyar repülőmártírnak

Kultpol

Takács Sándor Balatonbogláron született 1886. december 12-én, majd Bécsújhelyen tanult meg repülni, ahol sorkatonaként szolgált. 1911-ben Budapestre költözött, és Kolbányi Géza repülőépítő pilótája lett, közreműködve a kísérletezésekben. Életét fiatalon vesztette el, amikor 1912 októberében lezuhant a gépével.

A szemtanúk állítása szerint - amikor Takács siklórepülésbe ment -, a gép szárnyai leszakadtak és a törzs irtózatos erővel a földre zuhant. De mi okozhatta a szerencsétlenséget? Pontosan nem lehetett megállapítani. Szélcsend volt, a motor is jól működött, Takács a repülők legjobbja volt. A jelek szerint a gép építője, Kolbányi nem gondoskodott kellően a szárnyak kimerevítéséről.

Boglár hőséről korábban utcát neveztek el, amely Boglár és Lelle szétválásakor Balatonlelléhez került. "A bogláriak régi adósságukat törlesztik most, amikor emlékművet állítanak a nagyszerű fiúnak" - fogalmazott a polgármester. Takács Sándor emlékműve egy 3 tonnás faragatlan kősziklából és egy törött bronz légcsavarból áll, amely a tóparti kisváros központjában kapott helyet.