Emlékestet tartanak és padot avatnak szombaton Nagy Gáspár költő és prózaíró tiszteletére szülőföldjén, a Bérbaltavár és Nagytilaj közötti fákkal övezett úton.

A bérbaltavári születésű Nagy Gáspárt (1949-2007) Nagytilajon temették el, a Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró emlékét mindkét Vas megyei falu őrzi – mondta el az MTI-nek Gergye Rezső, a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ népművelője.

Hozzáfűzte: a vasvári intézmény tíz esztendővel ezelőtt vette fel Nagy Gáspár nevét. A névadó emlékét szeretnék megőrizni, ezért minden lehetőséget megragadnak, hogy Hegyháton – a Vasvárhoz közeli 22 faluban - élő emberek megismerjék műveit, alkotásait.

Felidézte, hogy Nagy Gáspárt gyermekkorában a két falut összekötő, jegenyefákkal szegélyezett úton adták át a szülők a nagyszülőknek. A tiszteletére rendezett a Költő hazatér című vers- és prózamondó találkozón a versmondók minden alkalommal ellátogattak a jegenyesorra, ahol megemlékeztek a költőről.

A jegenyefák az évek során elszáradtak, elpusztultak, helyettük öt évvel ezelőtt három nyárfát és egy tölgyfát ültettek, a fák ágain pedig versleveleket helyeztek le: Nagy Gáspár költeményeit a levélformára kivágott, fóliázott papírlapokra jegyezték fel.

Az emlékfákat a térségbe látogató turisták is gyakran felkeresik. Többnyire verslevelekkel érkeznek, így mindig újabb és újabb írások díszítik a fák lombjait.

A fafaragók idén nyáron padokat késztettek, ahol a vendégek megpihenhetnek és a lombos fák árnyékában versleveleket olvasgathatnak.

A szombati avatóünnepségen a Tarisznyás együttes előadásában énekek, Nagy Gáspár-versek hangzanak el, a bérbaltavári és a nagytilaji gyermekek, fiatalok történtekkel emlékeznek a költőre.

A padok készítőinek – fafaragóknak és valamennyi segítőnek – névre szóló ajándékkal, levélverssel mondanak köszönetet, 19 órakor pedig fellobban a Szent Mihály-napi hagyományokhoz kapcsolódó tűz.