A Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművész által készített emléktáblát csütörtökön Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere avatta fel.
Pálinkás József hajlíthatatlan, kemény embernek nevezte a történészt, aki elkötelezettje volt a nemzetnek, s a tudománynak. Kosáry Domokos, aki személyében a 20. századi magyar történelem egész folyamatát jelenítette meg, azonban nem pusztán tudós volt, akinek élete az íróasztala mellett, könyvtárakban, levéltárakban elvégzett munkából állt, hanem aktív részese volt a közéletnek, s mindig lehetett számítani a véleményére. "Mindvégig hű maradt az elképzeléseihez, ha tetszik, véleménye iránytű lehetett" - hangsúlyozta az MTA elnöke.
Pálinkás József meggyőződése szerint, az lenne az igazi tisztelgés Kosáry Domokos előtt, ha egyszer a történész gondolatai, amelyeket a hazáról, a nemzetről, a tudományról fejtett ki, a magyar szellemi élet, a magyar tudományos élet közös cselekvésévé válnának.
Molnár Gyula az utolsó klasszikus magyar polgárnak nevezte Kosáry Domokost, aki "kulturális értelemben a 19. századi magyar értelmiség egyik egyenes ági örököse volt, annak a magyar értelmiségnek, amely büszke volt tudására, büszke volt arra a hitére és elkötelezettségére, amellyel a magyar nép, a magyar nemzet felemelkedését szolgálhatta". Mint Újbuda polgármesere kifejtette, ez a típusú középosztály hitte és tudta, hogy az állam a közigazgatás, a kultúra letéteményese, így az állam szolgálata nemes cselekedet és dicsőség. Ezért lehetett, hogy Kosáry Domokos, miközben "elzúgtak fölötte a rendszerek", azzal a hittel tette a dolgát, hogy jó ügyet szolgál.
Kosáry Domokos 1913. július 31-én született a mai Szlovákia területén található Selmecbányán. 1937-1950-ig az Eötvös Kollégium tanáraként dolgozott, majd a Budapesti Tudományegyetem professzora lett. 1949 végén az egyetemi történészi munkából menesztették. 1954-1957-ig az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának igazgatója volt. 1957-ben az 56-os forradalomban vállalt szerepe miatt letartóztatták, 1960-ban amnesztiával szabadult. 1960 és 1968 között a Pest Megyei Levéltár, majd 1968-tól 1989-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként, tudományos tanácsadójaként dolgozott.
A tudós, akinek kutatási területe a 17-19. századi magyar történelem volt, 1982-ben lett az MTA levelező, 1985-ban pedig rendes tagja, 1990 és 1996 között pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Tagjává fogadta a londoni székhelyű Európai Akadémia, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (Párizs), a brit akadémia, a Királyi Történeti Társaság (London), a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia, a Román Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia.
Munkásságát egyebek mellett Állami Díjjal (1988), Széchenyi-nagydíjjal (1995), Akadémiai Aranyéremmel (1997), Nagy Imre-érdemrenddel (2003), Prima Primissima Díjjal (2004), Széchenyi-aranyéremmel (2006), Radnóti Miklós-díjjal, valamint Hemingway Életműdíjjal (2007) ismerték el. Kitüntetései között van az Osztrák Érdemkereszt a Tudományért és a Művészetért (1996), továbbá a Francia Becsületrend (1997) is.
(Múlt-kor/MTI)
