„Az első önálló lakásunk férjemmel, Lengyel Balázzsal, a Kékgolyó utca 2-ben volt található. Mondhatni, ellentéte volt a megelőző szülői lakásnak. Ha az az első lakás barna volt, akkor ez világoskék. Ha az az első lakás zsúfolt volt, ez a második üres, napfényes, tágas. Hogyha az mozdulatlan volt, szilárd, ez csupa mozgás. Ha ott nem történt semmi, csak az élet történt, akkor itt, ebben a második lakásban torlódtak az események, még akkor is, amikor az ötvenes éveket laktuk végig benne, tehát némaságra késztetve az irodalomban. Azt mondtam, hogy üres volt. Hát persze hogy üres volt, mikor sohase tudtuk tisztességesen berendezni. Innen, onnan hurcolt háborús roncsok álltak itt-ott a szép lakásban, aminek valóban remek volt már a panorámája is. Bal oldalról kezdve a Kis-Sváb-hegyig, Martinovics-hegyig lehetett ellátni, aztán messze, a Moszkva tér felé, a Rózsadombig, Gugger-hegyig, aztán jobbra láthattuk a Vérmezőt, a Várat. Saroklakás volt, vagy hajóorrlakás, félkörbe lehetett járni. Napfényes volt, levegős, mintha éggel lett volna kitapasztva, a nagy-nagy ablakokon át. Azért neveztem világoskéknek. (…)
Tágas volt a lakás, nagy terek voltak találhatók körülötte és benne is, talán túlságosan is nagy terek. Sőt túlságosan sok volt a levegő is. A szél úgy fújt át a lakáson zárt ablakok mellett, amilyen tüneményt azóta se láttam soha: a szőnyegeket felemelte. Lebegtek a szőnyegek, mint most a sűrített levegővel mozgó járművek a föld fölött. Itt töltöttük az ötvenes éveket (…), ide jártak az író barátaink, azok, akiket újholdasnak nevezhetünk. Persze nem az egész Újhold, csak az a része, amelyik az újholdasságot nem iktatta ki az életrajzából. Ide járt sok más barátunk, az úgynevezett harmadik nemzedék tagjai, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Ottlikék, akik be-bejöttek Gödöllőről, ott is aludtak, ott karácsonyoztak nemegyszer, mondom, helyünk volt bőven. Pilinszkyvel ott tervezgettük, hogyha, istenem, esetleg, netán, lehetségessé válna, hogy publikáljunk, akkor ketten együtt egy szerény közös kötetet adhatnánk ki. Azt talán megengednék. Ez volt a mi szívünk vágya, teljesíthetetlen, reménytelen ábránd.
De nemcsak a lakás volt tele ismerősökkel, eseményekkel, irodalmi és nem irodalmi izgalmakkal, hanem a környék is. A szomszéd házban lakott például Tompa Kálmán, a neves műgyűjtő orvos, aki a gyűjteményét aztán Pécsnek ajándékozta. Ott laktak a Vérmező túlsó oldalán Szabó Magda és Szobotka Tibor, a Városmajor utcában Mészöly Miklósék. Mészöly Miklósék házában gyakran megfordultunk, és nem is csak a Miklósék kedvéért, hanem ott lakott Basch Lóránt.” Így emlékezett vissza Nemes Nagy Ágnes egy interjúban Kabdebó Lórántnak a lakásra és a környékre.
A ház falára november 11-én a Hegyvidék Önkormányzat és a Nemes Nagy Ágnes emlékévet szervező Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából került emléktábla.
Fotók: PKÜ/Oláh Gergely Máté
