A Teleki család a XVI. századtól kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben, s a befolyásos erdélyi protestáns Teleki grófok a XVII. századtól vettek részt az ország kormányzásában. Teleki Blanka grófnő (Hosszúfalva, Kővárvidék, 1806. július 5.-Párizs, 1862. október 23.), Teleki Imre és Brunszvik Karolina leánya, negyvenéves korában szánta rá magát, hogy - nagynénjéhez, Brunszvik Terézhez hasonlóan - felülemelkedjen "korának, rangjának, nemének" előítéletein, és nőnevelő intézetet alapítva elkötelezze magát a haza szolgálatára.
A kiskora óta festőművész álmokat dédelgető grófnő éveket töltött híres mesterek mellett Münchenben és Párizsban. Pestre visszatérve (1843) őt is magával ragadta az a küzdelem, amelyet reformpolitikusaink folytattak a haza és haladás jegyében. Blanka grófnő életének igazi mérföldköve a Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében című írásának megjelenése volt (Pesti Hírlap, 1845. december 9.), amely ugyanazokhoz az idegen szellemben nevelkedett, s többnyire magyarul sem tudó nőtársaihoz szólt, akikhez Vörösmarty Mihály Az úri hölgyhöz című költeményét írta.
Teleki Blanka 1846 nyarán bejelentette, hogy főrangú leányok hazafias nevelése céljából Pesten intézetet nyit, amely azonban osztályostársai "nyomorúságos előítéletei" miatt csak 1847 őszén népesült be. Vezető tanára: Vasvári Pál, nevelőnője Lővei Klára volt. A márciusi forradalmat Blanka grófnő lelkesen, növendékeinek a Nemzeti dalt is elszavalva üdvözölte. Az Életképekben megjelent cikkével (Előbb reform, azután nőemancipatio) nőtársait a hazaszeretet helyes megélésére és önmérsékletre intette. 1848 végén intézetét bezárta, és Lővei Klárával együtt követte a kormányt Debrecenbe. Továbbra is kapcsolatban maradt Vasvárival, és pénzzel támogatta az általa toborzott Rákóczi-szabadcsapatot, amelynek zászlóanya tisztét is vállalta.
Világos után családja szatmári birtokán (Pálfalva) folytatta "meghosszabbított szabadságharcát": bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit és a nép hangulatáról jelentéseket küldött Párizsba. A "kora egyik legveszedelmesebb lázadójává" kikiáltott grófnőt a hatóságok 1851 májusában elfogták, és tíz év várbörtönre ítélték. Két év vizsgálati fogságban, három Kufsteinben és egy Laibachban - ezek voltak Teleki Blanka szenvedésének stációi. 1857-ben általános amnesztiával szabadult. További életét önkéntes száműzetésben töltötte. München, Stuttgart és Drezda után - megrendült egészségét helyreállítandó - a francia Riviéra felé tartott, amikor Párizsban váratlanul elhunyt. Hamvai a Montparnasse temetőben nyugszanak.
A szintén író és esszéista Emmára hasonló sors várt volna az Osztrák-Magyar Monarchiában, ezért emigrált Franciaországba, ahol hozzáment Auguste de Gérando francia arisztokratához. Vaugirard utcai otthonuk a magyar és lengyel emigráció, valamint francia szimpatizánsok találkozóhelyéül szolgált 1870-ig, amikor Emma és lánya visszatért Magyarországra.
A párizsi emléktáblát Erdős André nagykövet és a Teleki család leszármazottja, Judit Teleki de Gérando avatta fel.
(Múlt-kor/MTI)
További cikkek ebben a rovatban
