Kórustalálkozók, nagykoncertek, egy nemzetközi konferencia a Kodály-módszer 21. századi eszközeiről, továbbképzések – ezek mind a februárban indult Hangról hangra… Az ifjúsági kóruséneklésért program rendezvényei. A szervező KÓTA elnöke úgy véli: élményt és motivációt kell adni a fiataloknak ahhoz, hogy visszataláljanak a kórusénekléshez, a közösségi élményekhez; a pedagógusoknak pedig támogatást, ötleteket és kiváló módszertanokat biztosítani. Az új NAT-ról, a pedagógusképzés újragondolásáról és az éneklés öröméről is beszélgettünk Mindszenty Zsuzsánnával.
Milyen céllal szervezték meg a Hangról hangra… programsorozatot?
A koncepció az ifjúsági kóruséneklést és az iskolai zenei nevelést állítja középpontba. 2015-ben indult a Mindennapos éneklés program, amely az éneklés lehetőségét kívánta megteremteni a diákok számára. Két éven keresztül pályázhattak többletforrásokra az ifjúsági kórusok. Idén viszont az ötven éve működő KÓTA-t, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségét kérte fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra, hogy dolgozzon ki egy átfogó programot. Százmillió forint támogatást kaptunk ehhez, így született meg a Hangról hangra… Az ifjúsági kóruséneklésért. A februártól június végéig tartó programsorozat része három nagyszabású hangverseny, ötven kórustalálkozó, szakmai továbbképzések, két kiemelt – köztük egy nemzetközi – konferencia, valamint kisebb előadássorozatok.
Hányan vesznek részt egy-egy ilyen kórustalálkozón?
Több százan, ilyenkor – térségtől függően – hat-nyolc vagy akár tíz kórus is összejön. Az ötven regionális, illetve megyei találkozó az ország egészét felöleli. Ezek lehetőséget biztosítanak az együttesek számára, hogy meghallgassák egymást, lássák, ki hol tart szakmailag. Manapság a kóruséneklés nem „trendi” az iskolás gyerekek körében. Egy ilyen találkozó jó alkalmat ad arra, hogy lássák, milyen közösségi élményt jelent kórusban énekelni, és találkozhassanak azokkal a társaikkal, akik már részesei ennek. Egy elhivatott, karizmatikus tanár képes lehet maga köré gyűjteni a zene iránt fogékony diákokat. A cél, hogy a gyerekek ne kényszerként éljék meg az éneklést. Ez ügyben két dolgot tehetünk: egyfelől szívhez szóló élményeket nyújtunk nekik, másfelől motiváljuk őket. Ehhez ad segítséget a KÓTA, a találkozók és a konferenciák számos ötletet adnak az énektanároknak.
Hány iskolában működik kórus Magyarországon?
Pontos számaink nincsenek. Az elmúlt években kiírt pályázatok lehetőséget nyújtottak arra is, hogy olyan intézményekben alakuljanak kórusok, ahol korábban nem voltak. Támogatást nyerhettek kottákra, hangszerekre, egyenruhára. Talán irányadó szám lehet, hogy amikor a Mindennapos éneklés program kottás füzetét összeállítottuk, háromezer példányban adták ki.
A felsőoktatásban is működnek kórusok, őket is bevonják a programba?
Számukra többnapos találkozókat szervezünk: a kelet-magyarországi rendezvény Debrecenben lesz, a nyugat-magyarországi kórusokat Budapestre, az ELTE-re várjuk.
Három nagykoncertet tartanak a következő hónapokban, kik lépnek fel ezeken?
E mintaadó nagykoncerteken főként felnőttkórusok lépnek fel, de néhány kiváló ifjúsági együttest is beemeltünk a programba. Az első koncert március elsején lesz a Müpában, Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója, a KÓTA alelnöke vezényli. Nemzeti operák gyöngyszemei – ezt a címet adtuk a válogatásunknak, amely profi együttesek – a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus – és tizenkét nem hivatásos kórus közreműködésével mutatja be többek közt Verdi, Smetana és Erkel remekműveit. Március 12-én a pécsi Kodály Központba szervezett Ifjúsági Kórusünnepen az első részben nem hivatásos együttesek adnak acappella koncertet, majd a második részben a Pannon Filharmonikusokkal csendül fel Kodály Psalmus Hungaricusa Dobszay Péter vezényletével. A harmadik koncert június 3-án lesz a Szegedi Nemzeti Színházban, és a csaknem nyolcvanéves Éneklő Ifjúság mozgalom is szervez egy gálakoncertet a Zeneakadémiára.
Értem, hogy fontos a már létező kórusok támogatása, de miként tudják elérni azokat, akik a közelébe sincsenek ennek?
Az említett nagykoncertekre bármely iskolából jelentkezhettek tanulók, akik – reményeink szerint – olyan élménnyel távoznak majd, amely közelebb hozza őket a zenéhez. A legfontosabbak e tekintetben mégis a szakmai továbbképzéseink. Itt az énektanárok segítséget kaphatnak abban, miként érdemes hozzáfogni például egy általános iskolai kórus megszervezéséhez. A vándorló konferenciáknak is ez a céljuk: tapasztalt kollégák látogatnak el vidéki intézményekbe, ahol az énektanároknak tartanak előadásokat. Részben szakmai, zenetörténeti kérdéseket vetnek fel, illetve a repertoárbővítéshez adnak támpontokat izgalmas, ritkán hallott művek ismertetésével. És mindig akad valami kreativitást segítő dolog: például a Sáry László-féle ütőhangszerekre épülő szolfézs.
Hogyan lehet segíteni az általános iskolai tanárokat, akik alsó tagozatban sokszor mintegy mellékesen tartanak énekórákat?
Miért mellékesen? Az ének is éppen olyan fontos tantárgy, mint bármelyik másik.
Arra gondoltam, hogy nincs zenei végzettségük, csak a tanítóképzőben elvárt minimális zenei műveltséggel rendelkeznek.
A most megjelent Nemzeti Alaptanterv énektanári szempontból azt jelenti, hogy az ének, mint tantárgy, nem mellékes. A NAT pontosan rögzíti, milyen és mennyi tudást köteles a tanár átadni a gyerekeknek. Nagyon szeretnénk elérni, hogy az általános iskola alsó tagozatában is szakos énektanár tartsa az órákat, mert való igaz, számos pedagógus szívesen elhagyja ezeket, hogy a felszabaduló időben pótolja a matematika vagy nyelvtanórán észlelt lemaradását. A pedagógusképzés komoly gondban van, elengedhetetlen ennek újragondolása. Az énektanárok korábban kétszakosok voltak, majd huszonöt évig képeztünk egyszakos énekoktatókat, néhány éve pedig ismét kétszakos képzésben van csak lehetőség erre. Látom ez utóbbi előnyeit is, hiszen kétszakos pedagógusként lehetőségük van elhelyezkedni egy iskolában, míg egyszakos végzettséggel több intézmény közt ingázva kell órákat adniuk. Ugyanakkor a színvonal megsínyli mindezt, hiszen olyan fiatalok érkeznek a felsőoktatásba, akiknek heti egy énekórájuk volt, ami semmire nem elég. Nekünk egyetemi oktatóként innen kell elindulnunk. Harminchatodik éve tanítok a tanárképzésben, most úgy érzem: nincs időkeret, hogy megtanítsuk őket arra, amit tudniuk kellene.
Ha most jogszabályban rögzítenék, hogy az általános iskolákban is kötelező ének szakon végzett pedagógusoknak oktatniuk, akkor lenne elég tanár, aki ezt a munkát elvégzi?
A legtöbb felsőoktatási intézmény küzd az utánpótlási nehézségekkel, az ELTE-nek egyelőre nincsenek ilyen gondjai. Van képzett énektanár, csak nem feltétlenül ott, ahol szükség lenne rá. Az sem segíti az ügyet, hogy rendkívül alacsony fizetésért dolgoznak olykor három iskolában párhuzamosan.
Szó sincs arról, hogy több énekóra legyen az iskolákban?
Nem, noha a Mindennapos éneklés program célul tűzte ki, hogy felmenő rendszerben növelje a tanórák számát. Kiderült, hogy a diákok leterheltsége miatt a jelenlegi rendszerben erre nincs mód. Negyedik osztályos korig heti kettő, majd heti egy énekórájuk van a diákoknak, az új NAT szerint ötödik osztályban is kettő órájuk lesz. Ennyit sikerült elérni, noha Kodály Zoltánné Péczely Sarolta személyesen is minden követ megmozgatott azért, hogy Kodály országában legalább tizennégy éves korig heti két alkalommal énekelhessenek. Én olyan általános iskolába jártam, ahol a heti két énekórán mindenre jutott idő, megtanultunk szolmizálni. Most a tanárok, diákok leterheltek, nehéz elképzelni, hogy ezt keresztül lehet vinni, hacsak nem más órák rovására.
Ön miként kezdett kórusban énekelni?
Olyan családban nőttem fel, ahol – ugyan nem volt zenész, de – a kultúra nagyon fontos volt. Operabérletünk volt, hangversenyekre jártunk; a nővérem, majd én is tanultunk zongorázni. Egyházi gimnáziumban végeztem, ahol hihetetlen izgalmas, pezsgő zenei élet volt, magától értetődően csatlakoztam ehhez. Nekem ez a szívem, lelkem: a kórusvezetés, a tanítás, a KÓTA.
Az utóbbi évtizedekben visszaesett a kórusok száma. El kell fogadni, hogy a mai világban ez kevésbé fontos?
Évtizedekkel ezelőtt egy gyerek a szabadidejében lement focizni, elment zongoraórára vagy kórusba. Ma a technikai eszközök rengeteg időt vesznek el. Egyfelől kinyílt a világ, másrészt a gyerekek is órákat töltenek a kütyük nyomogatásával. Ráadásul megváltozott a struktúra is. A rendszerváltás előtt az emberek államilag támogatott művelődési otthonokban énekeltek hatvan-hetven fős kórusokban. Ma inkább kisebb baráti társaságok jönnek össze egymásnál, kamarakórusok alakulnak. Kár ezen siránkoznunk, azt kell megvizsgálnunk, ilyen körülmények között mit tehetünk a zene, az éneklés ügyéért. Ez a százmillió forintos támogatás óriási lehetőség. A KÓTA korábban is ezt a munkát végezte, csak pénz nélkül. Meggyőződésem, hogy ha letelik ez az intenzív néhány hónap, a mozgalom akkor is hatalmas lendületet kap.
A nyitókép forrása a PécsMa.
