Enumeráció: Fringe/tánc

Egyéb

 
Természetesen ez utóbbi stratégia sem garantálja, hogy vasárnap hajnalban elégedetten dőlünk majd ki, de legalább nem kell bosszankodnunk utólag, hogy valamelyik kedvencünket figyelmetlenségből kihagytuk. Már ha nem esik egybe másik hárommal.
De az mindenképpen fontos, hogy amennyiben kincskereső körutunkat az általunk ismert és szeretett művészekre és produkciókra alapozzuk, akkor is hagyjunk időt a zsákbamacskaként lapuló újdonságokra, csiszolatlan gyémántokra, hibrid műfajokra és egyéb meglepő különcségekre! A felfedezés örömét mindenkinek meghagyva, lássuk hát az első körben kihagyhatatlan táncelőadásokat...
 
Itt lesz Réti Anna a Lélek pulóver nélkül című szólóval, mely már Stuttgartban a Szólószínházi Fesztiválon is aratott, és őrültség lenne elbliccelni a Juhász Anikó és Fehér Ferenc nevével fémjelzett társulatot, a Finita la Commediát, mely a Kairóban és Teheránban egyaránt díjazott Medusa Piercing darabbal szerepel. Hód Adriennben, a Fringe-díjas Off Társulat koreográfusában már lehet bízni, ő egy bátor, őszinte lánykommandót és a Fészekcímű előadást hozza magával: ez manapság az egyik legfontosabb női szempontú hazai táncelőadás. Az L1, akiket a  tavalyi Fringe Fesztiválon alaposan megszórtak díjakkal, nagy erőkkel képviselteti magát idén is: Szabó Réka és a Tünet Együttes a  Lomtalanítással érkezik, Berger Gyula a Sirálysikolyt, Ladjánszki Márta pedig két szólót hoz, Berger Bauboját  és saját darabját, a 2006-ban Prágában koreográfusversenyt nyert MONOtone 07 című munkát, sőt, koreográfusként a Zajos sétát is jegyzi. Juhász Kata -
 Bittner Dóra előadása
Frenákék volt táncosnője, jelenleg az igazi sikertörténetet produkáló MU Terminál művészeti tanácsadója - az Eine kleine Bachmusikkal, a fiatal koreográfusnemzedékhez tartozó Nina Umniakov a Henzáp! című szellemes és könnyed darabbal lép fel, (érdekesség, hogy a zeneszerző Zságer Balázs). Vámos Veronika flamenco-táncosnő és énekesnő karcos, szuggesztív előadásmódja minden esetben figyelmet érdemel, a fesztiválon a Pillanat Virágai Csoport színeiben találják meg hívei, a Tavaszi izében bukkan majd fel. Műfajban maradva a Fringe- és Harangozó-díjas Lippai Andrea Lorca-estje is bátran javasolható. Bittner Meenakshi Dóra az indiai klasszikus színpadi tánc beavatottja: amennyiben nem valamilyen egzotikus táncmixet szeretnénk látni (melyre szintén rengeteg példa lesz), hanem autentikus előadást, megéri rá szavaznunk. Titkos favorit a cirkusz felől érkező Glass Ben, aki a 2004-es Inspirációról lehet ismerős, offline: ontheater nevezetű társulata a térspecifikus, feltehetően félig-meddig a magasban bonyolódó Aranymacska fantáziáival lepi majd meg a kiváncsiakat.
Végül érdemes akkor is ott lenni, amikor Murányi Zsófia a József Attila versek által ihletett Hunyt szemmel című koreográfiáját, Mándy Ildikó Társulata pedig a Dürer inspirálta A D című darabot mutatja be, de Hadi Júlia és az Angelus-tanítványok Üvegburája is tartogathat meglepetéseket.
 
Mivel ez csupán a fesztiválon szereplő táncelőadások töredéke, nem több, mint támpont, emellett nyilvánvalóan a kísérletezgetés és vadászat vezet a legjobb eredményre! A belépés ingyenes, bővebb információk a www.budapestfringe.com oldalon találhatók.