Enyedi Ildikó felújított filmje New Yorkban

Film

Az én XX. századomat november 15-étől műsorára tűzi a Kino Lorber amerikai forgalmazó és a Museum of the Moving Image.

A filmet a Filmalap által 2017-ben indított Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Program során újította fel a Filmlabor és Filmarchívum igazgatósága. A restaurált változatot tavaly mutatta be a berlini filmfesztivál, azóta világszerte vetítik a fesztiválok, és amerikai, japán, francia, angol és görög forgalmazók is megvásárolták moziforgalmazásra, DVD, Blu-ray kiadásra.

A rendező első filmje 1989-ben megnyerte a legjobb elsőfilm Arany Kamera-díját a cannes-i filmfesztiválon. Enyedi Ildikó alkotása két budapesti születésű lány, Dóra és Lili történetét mutatja be, akik akkor születettek, amikor az Edison által feltalált villanyvilágítást megismerte a világ. A monokróm árnyalatokkal, Máthé Tibor operatőri munkájával készült film a korai mozi varázslatát és bőségét idézi fel, megörökítve a korszak izgalmas technológiai, politikai és szexuális jelenségeit.

A New York-i Museum of the Moving Image a művészet, a
történelem, a technika, a technológia és a mozgókép megjelenési formáit és
összefüggéseit vizsgálja a múlt századi optikai játékoktól a legújabb digitális
művészetig. Interaktív foglalkozásokat, kortárs és klasszikus filmprogramokat kínál
a világ minden tájáról. Az eklektikus, valamennyi korosztályt megcélzó
programba illeszkedik Enyedi Ildikó 30 éve bemutatott alkotása. A Kino Lorber
tíz restaurált magyar klasszikus film forgalmazási jogát vásárolta meg. Enyedi
Ildikó filmjét követően 2020 januárjától Szabó István három, 4K felbontásban
frissen felújított alkotását, az Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmet (1979), az Oscar-díjas Mephistót (1981) és az Oscar-jelölt Redl ezredest (1984) láthatja az amerikai közönség, elsőként a New
York-i Film Forumban.