A lüszter szó francia eredetije ragyogót, csillogót jelent, a fémesen csillogó, irizáló színű kerámiákat lüsztermázasnak nevezik. Hazánkban a Zsolnay-gyár nevéhez kötődik a különleges megjelenésű kerámiaalkotások gyártása, a közhiedelemmel ellentétben azonban nem Zsolnay Vilmos az eljárás feltalálója.
Az arabok és a perzsák már a 9. században használták e fémesen csillogó kerámiamázat, amely azonban idővel feledésbe merült. Itáliában a reneszánsz korában, majd a 19. században indult újra a fémes fényű kerámiákkal való kísérletezés. A Közel-Keleten fém-oxidokat használtak díszítésre, majd az oxigén elfojtásával, redukáló égetéssel állították elő a fémes mázat. A reneszánsz idején esetleges technikákat használtak, nem volt meg a biztos receptjük, így rendkívül értékesek voltak ezek a tárgyak: annyi aranyba kerültek, amennyi a súlyuk volt. Gubbio városában élt a 15–16. században élt Giorgio Andreoli agyagműves, aki szakmájának legelismertebb mestere volt: messzi városokból is vitték hozzá a kész kerámiatermékeket, hogy egy ráadás égetéssel arany-, réz- és gyöngyházszínű, fémesen irizáló megjelenésű mázat varázsoljon rájuk.
A 19. századi historizmusban újból feléledt az érdeklődés a rég elfeledett lüsztermázak iránt: először az olasz Giusto Giusti kísérletezett a technikával, majd Théodore Deck francia keramikus foglalkozott La Faïence című művében a lüsztermázakkal. Az 1889-es világkiállításon Pierre Clement Massier francia mester négy kisméretű lüsztermázas tárgyat is bemutatott kollekciójában.
Ezzel egy időben Zsolnay Vilmos is kutatásokba kezdett. 1883-ban először a vörös színnel sikerült fémes mázfelületet létrehoznia, ezt a mélyvörös színváltozatot ökörvérnek hívták. Gyárában használták a vörös flambée (fr. ’tűz’, ’fellángolás’) díszítésű, a kínaiak által a 16. században feltalált mélyvörös, bordó és türkiz csíkos díszmázat is. Petrik Lajos és Wartha Vince kémikusok segítségével Zsolnayék fejlesztették ki és írták le pontosan az eozinmáz gyártási folyamatát. Wartha a Műegyetem vegyésztanáraként fordult a kerámiák kutatása felé, s 1892-ben akadémiai letétbe helyezte kutatási eredményeinek összefoglalóját.
Petrik Lajos vegyész, a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola tanára, majd igazgatója Zsolnay Teréz férjével, Mattyasovszky Jakab geológussal együttműködve a hazai agyagok minőségét és felhasználhatóságát vizsgálta. 1890 és 1892 között Zsolnay Vilmos Petrikkel és Warthával kutatómunkát végzett, amelynek eredménye a világhírű eozinmáz összetételének és gyártási folyamatának megalkotása volt. Ugyanazt a redukáló égetési technikát alkalmazták, amely a perzsa és arab világban már a 9. századra elterjedt. A fém-oxid gyanta vagy zsírsav vegyületét megfelelő oldószerben, például levendulaolajban feloldották, és ecsettel a díszített, már előégetett felületre vitték fel. Ismételt égetéskor a szerves anyag elégett, a fém-oxid finom réteggé olvasztva pedig megmaradt. Ez a réteg visszavert fényben érvényesül, az eozinmáz színét nem az anyaga, hanem a rajta megtörő fény adja.
Zsolnay Vilmos a vegyészeti kutatások eredményeit a Pécs környéki agyagbányák felvásárlásakor is kamatoztatta: különböző termékeihez, köztük a fagyálló, épületdíszítésre alkalmas pirogránithoz, a porcelánfajansz tárgyakhoz és a gyár elismertségét megalapozó eozinmázas kerámiákhoz különböző minőségű agyagot használt.
A lüsztermázas kerámiák hozták meg a Zsolnay-porcelángyár számára a nemzetközi hírnevet: az 1900-as párizsi világkiállításon vált széles körben elismertté az eozinmáz.
A budapesti Ráth György-villa termeiben számos szebbnél szebb lüsztermázas Zsolnay-kerámia csodálható meg: vázák, tálak, figurális alkotások. Érdekesség, hogy a pécsi gyár termékleírást tartalmazó könyveiben a legritkább esetben jegyezték le egy kerámia alkotójának a nevét. Pedig Zsolnay Vilmos volt az, aki először alkalmazott képzőművészeket tervezőmunkára. Néhányuk belevéste neve kezdőbetűjét a kerámia alapjába, így azonosíthatók be például Mack Lajos és Apáti Abt Sándor alkotásai, amelyek közül néhány elbűvölő kerámia a Ráth-villában is helyet kapott.
Zsolnay Vilmos újító szelleme, folyamatos kísérletezése és üzleti érzéke együttesen eredményezte, hogy gyárának alkotásai még ma is időtállók és lenyűgöző szépségűek. (A család és a gyár történetéről itt írtunk.)
A cikk Radványi Diána, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa Ráth György-villabeli tárlatvezetése nyomán készült.
Nyitókép: Mack Lajos: Hálót vontató halász (névjegytartó tál, 1901)
Fotók: Iparművészeti Múzeum
