Az épített örökség harmada veszélyben lehet hazánkban

Kultpol


tura_kastely.jpg
A turai Schossberger-kastély

(MTI) - Fejérdy Tamás a Veszélyeztetett örökségünk Délkelet-Európában című és Pécsett zajló háromnapos nemzetközi konferencia kapcsán nyilatkozott. A becslés a Dél-Dunántúl száz műemlékének közelmúltban elvégzett vizsgálatán alapul, és az állapotfelmérések során szerzett tapasztalatokat összegezve valószínűsíthető, hogy ez az arány az egész országra érvényes lehet.

   
A KÖH elnökhelyettese hangsúlyozta: a veszélyeztetettség nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek a műemlékek bármelyik pillanatban összedőlhetnek. "Egyes örökségi épületek állaga valóban rendkívül rossz, de többségük fennmaradását nem a karbantartás elmaradása, inkább a kedvezőtlen elhelyezkedés, a természet, a környezet megváltozása, a vonzerejének elvesztését eredményező felújítás és a használaton kívüliség veszélyezteti" - jegyezte meg.
   
A szakember úgy látja, az épített örökségek megmentéséhez az értékeink számba vételét követően világossá kell tenni, hogy védelmük nem kizárólag állami vagy önkormányzati feladat, hanem mindannyiunk felelőssége. Ebben sokat segíthetnek a helyi közösségek, a civil szervezetek és azok a szakemberek, akik időnként felhívják a figyelmet a már elfeledett, elhanyagolt épületre, műemlékre.
   
"Fontos, hogy az épített örökségek állapotáért felelős tulajdonosokat ne hagyjuk magukra és a rekonstrukciókhoz közvetlen támogatásokat is igénybe vehessenek. Jelenleg a műemléki jegyzékben szereplő műemlékek esetén nincs olyan állami forrás, amelyre közvetlenül lehetne pályázni, így ezeket a munkálatokat más, például a turisztikai vonzerő fejlesztésére irányuló európai uniós, vagy helyi programokra elkülönített pénzekből végzik el" - emelte ki Fejérdy Tamás, aki felvetette az adókedvezmények lehetőségét a tulajdonosoknak, cserébe az állagmegóvásért.
   
Az elnökhelyettes szerint a távolabbi cél a folyamatos értékőrzés, a folyamatos állagmegóvás lenne, de mindez nem elég, mert az épített örökségeknek megfelelő funkciót is kell találni, e nélkül egy adott közösség egy idő után már nem tekinti igazán fontos értéknek épített örökségét, és fennmaradása veszélybe kerül.
   
A Veszélyeztetett örökségünk Délkelet-Európában című, hétfőn kezdődött és szerdán záruló nemzetközi konferencián nyolc ország mintegy negyven szakembere ismerkedik a térség épített örökségével. A rendezvény egy kétéves együttműködés része, melynek keretében a résztvevők javaslatokat dolgoznak ki a veszélyeztetett épített örökségek megmentésére.