Még épülő mosonmagyaróvári kiállítóhely is bemutatkozik

Egyéb

 

(MTI) Az egykori mosoni gabonaraktár még nincs abban az állapotban, hogy vendégeket fogadjon, a jövő évi megnyitó előtt azonban már most népszerűsíteni kívánják a létesítményt.
    

Péntek este ötkor, hatkor és hétkor Fűzfa Zoltán fejlesztési referens tart előadást a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjában (Lucsony utca 2.) Előre a jövőbe ? betekintés a Futura kulisszái mögé címmel. Közben fél öttől Futura-játszóház várja a kicsiket ugyanitt. Az eseménysorozat egy éjszakai városi sétával ér véget.
 
Másfél milliárd forintos beruházással alakítják természettudományi interaktív élményközponttá Mosonmagyaróváron az egykori gabonaraktárt európai uniós és magyar állami támogatással. A projekt ? amelytől egyebek mellett a város idegenforgalmának fellendülését várják ? a föld, a víz, a levegő és a tűz tematikája köré épül fel a több mint kétezer négyzetméteres kiállítótérben.
    
A tárlat egy része szorosan kötődik a helyszínhez, a Szigetközhöz, a Dunához, és tájékoztatást ad a régió természeti értékeiről. A kiállítás másik része a klasszikus "science show", amely a természettudományokat, a fizikát, a technikát, a biológiát, a kémiát népszerűsíti. 
    
A kreativitásra épülő, gondolkodtató játékok mellett az érdeklődők elé tárják majd a fejlesztés alatt álló, MiniSpaceWorld (MSW) elnevezésű, csillagászattal és űrkutatással kapcsolatos, világújdonságnak számító modellvilágot, amelyet a Mosonmagyaróvárról származó, jelenleg Németországban élő Pacher Tibor fizikus Magyarországon szeretne megvalósítani.