Erdélyben és a Partiumban is ünneplik a Kulturális örökség napjait

Egyéb


banffykastely.jpg
Bánffy-kastély

(MTI) A bonchidai Bánffy-kastély vasárnap várja nyitott kapukkal a látogatókat. Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap ? írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában.
    

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány fából készült műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei örökségnapok alkalmából. Pénteken a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
    
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében. Szombaton az érdeklődők idegenvezetéssel tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom.
    
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket szombaton. Ezen a napon a székelyföldi városban is indítanak vezetett sétát. A kétórás séta végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész lesz. 
    
Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni és ki is lehet próbálni a fogásokat. A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, a résztvevők megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot is.
 
A székelyföldi Csíki-medencében biciklitúrával indul a szombati nap, a túra résztvevői a Pogány-havasokba, a Szép-havas és a Kabala-hágó régészeti lelőhelyeihez látogathatnak el ? írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
    
Nagybányán a Teleki Magyar Ház műemlék épületében szombaton és vasárnap is várják a látogatókat. Ugyanakkor a város történelmi főterén a hétvégi Főtér Fesztiválra felállított jurta örökségvédelem sátorként is működik majd.