?Régi adósságot törleszt ez a kiállítás, hiszen meg kell nézni azt is, hogy Erdélyben, a Kárpát-medencében milyen következményei voltak a forradalomnak? ? kezdte beszédét Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum új igazgatója. A tárlaton az erdélyi értelmiség 1956 eseményei utáni megtorlását láthatjuk, nemcsak visszaemlékezéseket, de műalkotásokat, interjúkat, hivatalos dokumentumokat és leveleket is kiállítottak. A megnyitón Szőcs Géza költő elmondta: ?Ha egy költőt kivégeznek, azonnal mártírrá válik mindenhol a világon, de ez különösen igaz Kelet-Európára. Ha nem végzik ki, akkor pedig összegezi, rögzíti és átadja a tapasztalatait, mit látott, milyen atrocitás érte, mit tettek vele. Most is ez történet, ahogyan az itt, a kiállításon látható? ? jegyezte meg Szőcs Géza, akit Selmeczi György zeneszerző váltott zongorán.
Nagy Imre miniszterelnökön kívül egy másik ismert Nagy Imre is tartózkodott ?56 októberében a pesti utcákon. A csíkzsögödi festő ? szintén Nagy Imre ? is részt vett a forradalom eseményiben, melynek tapasztalatai ihlették Vihar című képét, amely a tárlaton is megtekinthető. Kós Károly szintén részt vett a forradalomban, de szűkszavú naplóbejegyzésein kívül nem sokat lehetett megtudni arról, hogyan viselte ezeket a napokat. Voltak olyanok is, akik megélték, hogy nyíltan is beszélhettek a szovjet rendszerről, az elnyomásról, amely ellen fellázadtak azon a bizonyos október 23-ai napon. Az erdélyi magyaroknak azonban nem adatott meg a tényleges forradalom, szabadságvágyunkkal, nemzettudatukkal azonban ugyanúgy mellettünk álltak ők is, ezt hivatott megmutatni a kiállítás.
A tárlat kurátora, Török Dalma elmondta, hogy ?56-nak olyan vonatkozásait kívánták megmutatni, amelyek kevésbé ismertek a köztudatban. Az ilyen nagy dolog a szabadság című kiállítás az emigráció felől közelíti meg a forradalmat, a mostani kiállítás pedig a határ másik oldaláról mutatja meg az eseményeket. ?A határon túli magyarságnak ?56 eseményei mentén lehetősége nyílt, hogy újra közösségben érezze magát az anyanemzettel, ami nagyon fontos volt ezeknek a fiataloknak. Itt nem revizionizmusról van szó, egyszerűen csak annak az esélyéről, hogy a magyarságtudatukat pozitívan meg tudták élni? ? mondta el a kurátor. Majd kitért arra, hogy az erdélyi fiatalok számára, akik fizikailag nem vettek részt az eseményekben, a forradalom nem csak azt jelentette, hogy rátapadtak egy rádiókészülékre és onnan próbáltak meg információt gyűjteni. Hiszen a kiállításban használt dokumentumokból, szövegekből kiderül, hogy sok esetben olyan egyszerű gesztusok, tettek, minthogy valaki odaadja egy ismerősének az Irodalmi Újság forradalmi számát, is bűncselekménnyé váltak. A legtöbb fiatal értelmiségi részt vett a Házsongárdi temetőben november 1-jén tartott megemlékezésen, amely az akkori hatalom szemében összeesküvésnek minősült, és úgy is híresült el. Mennyire érdekes, és egyben mennyire ijesztő, hogy egy, ma hétköznapinak számító esemény abban a világban olyan bűntény volt, amely hat vagy tíz év börtönt jelentett.
A tárlat címe kapcsán ? Lebomló tükrei az emlékezetnek. Erdélyi alkotók és 1956 ? Török Dalma kiemelte, hogy ez Pál Lajos fesstőművésznek a verséből egy részlet, amely azért fontos, mert egyrészt az erdélyi ?56-os visszaemlékezések szépirodalmi megfogalmazása igen ritka. Másrészt mert kiállítás az emberek közvetlen élményeiből kívánja tükrözni azt, hogyan éltek át a határon túli magyarok egy diktatúrát. Az emlékek azonban mindig ki vannak téve az eróziónak, különösen olyan esetben, amikor nem szabadott beszélni arról, ami történt. Vida Gábor ?68-as születésű résztvevőnek nagyon pontos leírása van erről a kiállításban, amely azt a problémát járja körül, hogy a romániai diktatúra miként nyomta el ezeket az egyébként is elhallgatott történeteket. Vida azt írj, hogy ezek az események az ő idejükben már olyanoknak tűntek, mintha sosem lettek volna, mintha nem a saját történelmük lenne. Ezért is fontosak az ilyen közvetítések, ezek a kiállítások, amelyek erre rácáfolnak. A tárlat legfőbb célja nemcsak az emlékezés, hanem az, hogy megértsük: a múlt eseményei ugyanúgy részei mai világunknak, mint annak kornak, amikor még veszélyes volt emlékezni.
Fischer Viktória
Fotó: Gál Csaba
