„Ha be akarsz futni, és románul énekelsz, költözz Bukarestbe. Ha magyarul énekelsz, akkor pedig Budapestre” – sóhajtotta a mikrofonba 2004-ben Boldizsár István, a kolozsvári Semnal M énekese-basszusgitárosa, mintegy plasztikusan megfogalmazva az évtizedes dilemmát: van-e értelme Erdélyben magyarul énekelni, ha a potenciális közönség többsége román? A nyolcvanas évek első felében lokális szinten roppant népszerű, bluesba ojtott hard rock zenekar – ahogy a rajongók hívták: az „erdélyi Deep Purple” – végül is a kezdetektől kettős identitású volt: két vezető muzsikusa a román Iuliu Merca és a magyar Boldizsár István. Bár utóbbi neve a három, 1979 és 1982 között a román állami lemezkiadó vállalat, az Electrecord által megjelentett LP borítóján (Trenul Cursă De Persoane Apahida – Cluj-Napoca, 1980, Cîntece Transilvane, 1982, Planeta Visurilor Noastre, 1982) Ștefan Boldijar néven van feltüntetve. És azokon valamennyi dal román nyelven hallható (tény, a szövegeket döntően Iuliu Merca írta).
Azt a bizonyos mikrofont, amibe Boldizsár a fenti idézetet belesóhajtotta, amúgy Zilahi Csaba, a kolozsvári rádió munkatársa tartotta, aki 1990 óta készít hiánypótló interjúit a hőskor és az újkor magyar és román zenészeivel, 2022-ben pedig ezek szerkesztett változatát – megfejelve adatokkal, korabeli újságcikkekkel és dokumentumokkal – Erdélyi magyaRock 1970–2010 címmel kötetbe is rendezte. A 260 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált, a kolozsvári Exit kiadó által megjelentetett könyvből pedig először kaphatunk hiteles képet az erdélyi rocktörténet első évtizedeiről.
Metropol Group – Égig érhetne az ének (1978)
Zilahi már a kötet bevezetőjében is hosszasan kitér a nyelvi kérdésre. „Egy kisebbségben élő közösségben az anyanyelven való dalszerzés, éneklés a nemzeti identitástudat természetes megnyilvánulása. Mégis jogos a kérdés: van-e értelme Erdélyben magyarul énekelni, ha a potenciális közönség többsége román? Mi van akkor, ha nem csak Székelyföldön akarunk sztárok lenni? Ha azt szeretnénk, hogy egyaránt szóljunk az erdélyi magyar és román közönséghez is? Ha a zenekarban román zenésztársaink is vannak? Énekeljünk akkor inkább angolul! Amúgy is ez a rock anyanyelve. Így legalább mindkét »tábor« megérti a dalszövegeinket, sőt, talán sikerül Nyugatra is »betörni«! Vagy énekeljünk románul, Erdélyben azt a magyarok is értik (Székelyföldön azért nem biztos).”
Mindenesetre a hetvenes évek hőskorában a romániai magyar közművelődés legfontosabb képviselői folyamatosan arra ösztönözték az általuk népszerűsített tehetségeket, hogy azok az anyanyelvükön énekeljenek. A nyolcvanas évekre viszont beköszöntött a totális diktatúra, ahol a kisebbségeknek már egyáltalán nem osztottak lapot, 1985-re sorra szüntették meg a körzeti rádióstúdiókat és a román állami köztévé kisebbségi (köztük magyar nyelvű) adásait is, teljesen megbénítva ezzel a magyarul (is) éneklő rockzenekarok működését. A kolozsvári magyar zenészekből álló, 1983 és 1986 között működő, metálban utazó Rival például egy teljes nagylemeznyi anyagot írt román nyelven (más kérdés, hogy így sem jelent meg), a marosvásárhelyi hard rock/metál Autostop MS dalait pedig csak úgy volt hajlandó kiadni az Electrecord, ha azokat románul adják elő (ez legalább megjelent, de így is meg kellett osztozniuk a bukaresti Miorița együttessel az 1989-es Rock 12 albumon).
Autostop MS – Úgy élj
Az erdélyi fiatalok kulturális identitása szempontjából tehát sokkalta fontosabbak voltak a magyar nyelvű dalok, mint az anyaországban. És az albumok ebben a korban sokkalta tovább éltek. Míg a budapesti fiatalok a hetvenes években főként Jimi Hendrixet, Doorst, Deep Purple-t vagy Led Zeppelint hallgattak, Erdélyben egy-egy Omega-, LGT- vagy Skorpió-nagylemez igazi kincsnek számított, főleg, hogy akkoriban a legtöbb erdélyi családban legfeljebb Szécsi Pál és Máté Péter korongjai forogtak a lemezjátszón. Ráadásul a magyarországi rockzenekarokat nem is engedték Románia magyarlakta területein fellépni (az Omega például 2005-ben játszhatott először Marosvásárhelyen).
Bár a hetvenes évek derekán a nagyváradi színházban Az ifjú W. újabb szenvedései című musical zenei kíséretét a Metropol Group adta, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot pedig 1980-ban a kolozsvári társulat is bemutatta, ezek a szabályt erősítő kivételek voltak. Ahogy az sem véletlen, hogy 2003 júliusában a csíksomlyói nyeregben több mint százezer néző előtt mutatták be az akkor amúgy már húszéves István, a király című rockoperát.
István, a király (Csíksomlyó, 2003. július 5. – a teljes előadás)
De nézzük a konkrét formációkat.
A prímet kétségkívül az 1968-ban alakult nagyváradi beat/hard rock Metropol Group viszi, mely a hetvenes években az erdélyi magyar rockzene legnépszerűbb előadója volt. Önálló, karakteres hard rock hangzással, a magyarországi színtérhez képest lágyabb, countrys beütéssel. Ráadásul a zenekar 1974-es, háromszámos kislemeze (Dal a lányról, Rövid mondat..., Kocsidefekt) az első magyar nyelvű rockkorongnak számít Romániában.
A magyar és angol slágerek interpretálásától a tagok hamar eljutottak a saját dalok írásáig, és mivel az 1970 és 1973 között működő, az új világban ismét feltámasztott székelyudvarhelyi Siculus Fesztiválról a román televízió és rádió egyaránt közvetített, a nagyváradi rockerek országos ismertségre tettek szert. A legnépszerűbbek előadókkal – így a Metropol Grouppal – pedig a román állami hanglemezkiadó, az Electrecord felvételeket készített. Így született meg a már emlegetett kislemez, melyet 1978-ban követett a magyar nyelvű nagylemez (Égig érhetne az ének), ezt követően viszont ők is dilemma elé kerültek: megmaradnak-e a közel kétmilliós magyar kisebbség berkein belül, vagy a húszmilliós román többség felé is nyitnak. Nyilván a hivatal is nyomta őket. 1979 és 1986 között az Electrecordnál mindenesetre három román nyelvű nagylemezük jelent meg (Vouă, Metropol 3, Din Nou Împreună).
Metropol Group – Álljatok fel (1979)
1979-ben a zenekart vezető, abban basszusgitározó-éneklő Virányi Attila több külföldi turnét is próbált szervezni, ám a romániai koncertiroda még az NDK- vagy szovjetunióbeli fellépéseket sem engedélyezte. Sőt, 1981-ben a hatóságok azt „javasolták” neki, hogy ha nem szeretné, hogy baja essen, inkább hagyja el az országot. Az ő példája nyomán indult el az a folyamatot, mely során a zenekar tagjai sorra Romániától nyugatabbra települtek át. A Metropol Group végül a kilencvenes évek hajnalán Budapesten alakult újjá. S bár 1994-ben elhunyt az alapító énekes-dobos Ráduly Béla, azóta pedig újabb tagok csatlakoztak az égi Metropolhoz, a zenekar a mai napig koncertezik.
Metropol Group (Kolozsvári Magyar Napok, 2023)
A Metropol Group mellett részben Nagyváradhoz kötődik az 1977-ben alakult temesvári country-rock együttes, a Garabonciás is, melynek vezetője, Csutak István (ének, gitár) mindenekelőtt a nagyváradi költőt (a zenekar későbbi szövegíróját), Kinde Annamáriát nyerte meg tervének.
Garabonciás együttes – Kell (1979)
„Nagyon tudatosan alakítottuk ki a mozgásterünket. Egyrészt ott volt a Metropol: hosszú haj, bőrdzseki, kemény rock. Kialakult már az imidzse és a közönsége. Másrészt ott volt a folk, Józsa Erikával és Horváth Károllyal. A kettő közötti térbe ki lehetett találni egy zenekart és hangzásvilágot. Ez úgy nézett ki, hogy hosszabb a hajuk, van szakálluk és farmerük is, de azért jobban fésültek, mint a Metropol, mert ők Temesvárról jöttek. Ahonnan a Phoenix, ahol a nyugati szél fúj” – mesélte Csutak egy 2016-os kolozsvári rádióinterjúban (ki más készítette, mint Zilahi Csaba).
Garabonciás együttes – Marasztalás (1981)
A nyolcvanas években egyetlen magyar nyelvű nagylemezük (Country rock, 1982) jelenhetett meg, ráadásul a zenekar ekkor már nem létezett: mikor az egyetem elvégzése után Csutak István Csíkszeredára került és ott új koncertműsort adott be, az illetékes magyar elvtárs mély felháborodással utasította vissza azt. Megpecsételve ezzel a zenekar sorsát. Mely végül csak 2011-ben folytatta pályáját.
Semnal M – Trenul Cursă De Persoane Apahida – Cluj-Napoca (1979)
Az ugyancsak 1977-ben alakult, kolozsvári, etnikai szempontból vegyes felállású Semnal M-ról már esett szó. Frontemberük, a gitáros-énekes Iuliu Merca már akkoriban ismert zenésznek számított, a bukaresti rádiónál és a hanglemezkiadónál is voltak kapcsolatai. Nemcsak több nagylemezük jelenhetett meg (lásd korábban), de a nyolcvanas évek első felében Kolozsváron rendre telt házas sportcsarnoki koncerteket adtak. Aztán 1985-ben váratlanul feloszlottak, és csak a kilencvenes évek elején – trióvá apadva – bukkantak fel újra. Három újabb anyagot jelentettek meg (Mari Succese, 1993, Unplugged, 1995, V Povești La Gura Sobei, 1996), és bár Iuliu Merca 1999-es tragikus halála komoly válságba sodorta a csapatot, a szintén alapító Boldizsár Istvánnak sikerült talpra állítani a zenekart. Mely azonban változatlanul románul énekel.
Semnal M – Nobody Ask Me (Festivalul Rock ’92)
Vox T – Metamorfózis (1982)
Más utat járt be a Csíkszeredában a zenetanár Székely György által alapított, szintén 1977-ben startoló Vox T, melynek latin neve (Erdély hangja) a formáció missziójára is utalt: kortárs erdélyi költők verseinek feldolgozása progresszív rockos és hard rockos alapokon. Mivel a zenekart a helyi Ifjúsági Klub támogatta, így kötelezően részt kellett vennie a korszak kommunista propagandarendezvényén, a Megéneklünk, Románia fesztiválon, ahol viszont minden évben elnyerte az országos első díjat.
Közben folyamatosan koncertezett, tévéfelvételeket készített, 1980-ban Visszanézés / A tetőn címmel kislemeze is megjelenhetett, sőt, az egyik szerzeménye (A Hunyadiak emlékére) felkerült a Tavirózsa válogatásalbumra (többek között két Garabonciás-dal társaságában). 1984-ben Szilágyi Enikő színművész közreműködésével még megszületett a Dúdoló című nagylemez, de annak borítóján végül csak Szilágyi neve szerepelt. Székely a nyolcvanas évek végén Magyarországra költözött, ahol 1989-ben felélesztette a formációt, de az mindössze egyetlen évig működött.
Vox T & Gagyi Réka – Kapcsolatok (1982)
A korai korszakból talán még a Szatmárnémetiben 1972 és 1977 között működő Mikront érdemes megemlíteni, mely megalakulása évében Akarsz-e játszani? című dalával a Siculus fesztivál nagydíjas zenekara lett, Ami kimondottan marad című szerzeménye pedig felkerült a Zenés Karaván válogatáslemezre. Visszaemlékezések szerint több mint harminc dalt vettek fel a román televízió stúdiójában, a felvételek legtöbbje azonban elveszett.
Mikron – Akarsz-e játszani? (1977)
Pusztán a történelmi hűség kedvéért: az 1990 előtti romániai magyar nyelvű rocklemezek legutolsóját (Jó fiú leszek, 1986) a nagyváradi hard rock Magneton jegyzi, mely a hetvenes években szinte kizárólag helyi klubokban lépett fel.
Magneton – Jó fiú leszek (1986, a teljes nagylemez)
Külön fejezetet érdemel Erdély legnagyobb, közel 300 ezres városa, Kolozsvár rockélete. A hetvenes évek végén sorra alakultak a középiskolás hard rock formációk, melyek közül a metál helyi úttörőjének is tartott Rival, illetve a főként mások dalait interpretáló Compact emelkedett ki a mezőnyből. A Rival tagjai a Semnal M próbahelyén próbáltak, kamaszként ott leshették el a „nagyoktól” a fogásokat, sőt azok hangszereit is megszólaltathatták. Beatles-, Black Sabbath- és Rolling Stones-dalokkal indultak, több ezer ember előtt részt vehettek a fiatal tehetségek toborzóján (Cencalul Flacãr), majd a részben átalakult formáció a Babeș–Bolyai Egyetem Echinox Klubjába költözött. Miközben a Kolozsvári Rádióban egy 40 perces anyagot rögzíthetett. Aztán 1986 őszén a kolozsvári Diákművelődési Ház nagytermében tartott koncert után a kizárólag magyar fiatalokból álló zenekarral a hatóságok közölték, hogy vége.
A tagok egy része 1987 februárjától a Trans Expressben folytatta, mely együtt turnézhatott a Compacttal, az Irisszel és az Autostop MS-sel. Tóth Ráres (Totu Rareș) három fesztiválon is elnyerte a legjobb gitáros díját, de voltaképpen azt követően vált a zenekar szélesebb körben ismertté, hogy a kilencvenes évek elején Magyarországra tette át a székhelyét. Számos koncertet adott a Petőfi Csarnokban, játszott a Budapest Sportcsarnokban és az Olimpiai Csarnokban, több Sziget Fesztiválon is felléphettek a maguk akkor már feelinges southern rock zenéjével. 1994-ben egy kazettát is készítettek, és azóta időről időre ma is vannak koncertjeik Magyarországon és Romániában, fellépéseik száma egyre fogy.
Erdélyi magyaRock a rendszerváltozás után
Sokan sokat reméltek az 1989 karácsonya utáni társadalmi mozgásoktól, változásoktól, de azok voltaképpen nem sokat változtattak az erdélyi magyar nyelvű rockzene megítélésén. A kilencvenes években a romániai magyar közművelődés prominens képviselőit már nem foglalkoztatta a tehetségkutatás, a tehetséggondozás – a kivételt a nagyenyedi katolikus plébános, Papp László által szervezett, 1998-ig létező Talentum, valamint a sepsiszentgyörgyi diákok által életben tartott DEOT (Diákegyüttesek Országos Találkozója) jelentette, de az ezeken a tehetségkutatókon szereplő formációk pályafutását az ottani jelképes díjak nem lendítettek előrébb.
Mint Zilahi Csaba könyvében rámutatott, „Erdélyben a rockzene körül valamikor az ezredforduló után kezdett olvadni a jég. Ekkor már úgy tűnt, érdemes magyar dalokat írni és énekelni. A jogdíjtörvény érvénybe lépése után egy ideig valósággal szárnyalt a lemezkiadás, egy magyar zenekar három kiadó (Dancs Market Records, Euro Music, Sendus) közül is választhatott. 2001-ben elindult az Erdélyi Gitártábor sorozata, az első kettő Kalotaszentkirályon, majd a többi Székelyföldön zajlott. Beindultak a hazai [értsd: magyarországi – a szerk.] rockzenekarokat is felvonultató nagy fesztiválok (Tusványos, Székelyföldi Rockmaraton, Félsziget), és újabb tehetségkutató sorozat indult Médiabefutó néven az RMDSZ [Romániai Magyar Demokrata Szövetség – a szerk.] támogatásával. A »milyen nyelven énekeljek?« dilemmája valamikor a kétezertízes években szűnt meg. Ebben fontos szerepe van az anyaországi Hangfoglaló programnak is, innen az erdélyi zenekarok olyan támogatást kapnak lemezfelvételre, turnéra, videóklip készítésére, amilyenről tíz-húsz évvel ezelőtt még álmodni sem mertek.”
