A Bánffy-palota a 18. század végén a 19. század elején Kolozsvár legfontosabb társadalmi helyszíne volt. A gróf 1790-ben költözött be a palotába feleségével, az osztrák Palm Jozefával és haláláig, 1822-ig itt lakott. A házaspár nagy hatással volt Kolozsvárra, amely ekkor vált az erdélyi kormányzóság székhelyévé: példájukat követve más főurak is igyekeztek a városban építkezni, a palota szobrászati díszítésén dolgozó Anton Schuchbauer olyan jelentős megrendeléseket kapott, mint a Szent Mihály templom oltárszobrai vagy a Mária-oszlop, de Bánffyék nem hanyagolták el a kulturális élet támogatását sem, amihez bizonyára érzékük is volt, Palm Jozefát például maga Mozart tanította.
Az "erdélyi kis napkirály", ahogy Jósika Miklós nevezte Bánffy Györgyöt, gubernátorként Erdély leggazdagabb főura volt. Háztartásáról tanúskodik a kötetben teljes egészében közzétett, 1822-es leltár, amely nem csak a történészeknek, hanem a régi, ízes magyar nyelv iránt érdeklődőknek is kincsesbánya, annál is inkább, hogy ebből az időszakból nem maradt fenn hasonló. A lista alapján Bordás Beáta szerint egy bútortörténész deríthetne ki pontosabb részleteket. "Ezek nagyon értékes és díszes bútorok voltak, és nagyjából el lehet képzelni, hogy egy szoba mennyire zsúfoltan volt berendezve."
A család életviteléről még többet árulhat el az az 1810-es évekből származó költséglista, amelyről szintén részletesen olvashatunk a kötetben. Kiderül belőle, hogy a grófi család, a tisztek és a konyhai személyzet külön-külön étkezett, de az is, hogy a szolgálók milyen ruhát viseltek.
Bánffy György 1822-ben bekövetkezett halála után a palota veszített a fényéből, bár a Kolozsvárra érkező császári vendégeket később is itt fogják elszállásolni. Az örökösök csak úgy tudták fenntartani, hogy a tartalmát elárverezték ? fennmaradt egy feljegyzés a több napon át tartó árverésről ? a termek egy részét pedig kiadták.
A régi berendezésből csak néhány festményt tudtak azonosítani a Művészeti Múzeum gyűjteményében, de elképzelhető, hogy ezek másolatok, hiszen Bonchidára, Válaszútra is készültek változatok ugyanabból a képből. Megmaradtak viszont a díszteremben a korabeli, számtalanszor átfestett ablakkeretek.
Különösen értékes a kutatóknak Maetz Frigyes most először közölt négy, 1886-os felmérési rajza, ezek szintenként mutatják be a palota 19. századi állapotát.
A Bánffy-palotát az 1850-es évekig használta a család grófi ága, majd a bárói ág birtokolta. Különféle hivatalok, például rendőrség is működött benne. Nagyobb átalakítás a huszadik század elején következett, amikor Bánffy Albert a palota második udvarára - ahol addig istállóépület állt - bérházat építtetett. Felesége, Sarolta 1927-ben mozit létesített a palota első udvarán, amit az 1970-es évek elején bontottak le. A család az 1949-es államosításig lakott az épületben, ahová rövid átmeneti időszak után 1956-ban költözött be a Művészeti Múzeum.
A palota kevéssé ismert, hátsó homlokzatának rendbetétele napirenden van. Szemfüles városjárók itt lelhetik meg a kötet címoldalán látható, jobb napokra váró griffet, a Bánffy-család címerállatát.
A teljes cikk a maszol.ro oldalán olvasható.
