Az erdélyi napkirály rezidenciája

Képző

Először tették közzé a kolozsvári Bánffy-palota 19. század eleji berendezésének korabeli leltárát és az épület 1886-ban elkészített alaprajzait abban az átfogó monográfiában, amelyet Bordás Beáta muzeológus, művészettörténész írt az „erdélyi napkirály” egykori rezidenciájáról.


fo_ter_a_szentegyhaz_utca_torkolata_fele_nezve__balra_a_banffy_palota._600x397.png
A Bánffy palota (balra) 1940-ben

A Bánffy-palota a 18. század végén a 19. század elején Kolozsvár legfontosabb társadalmi helyszíne volt. A gróf 1790-ben költözött be a palotába feleségével, az osztrák Palm Jozefával és haláláig, 1822-ig itt lakott. A házaspár nagy hatással volt Kolozsvárra, amely ekkor vált az erdélyi kormányzóság székhelyévé: példájukat követve más főurak is igyekeztek a városban építkezni, a palota szobrászati díszítésén dolgozó Anton Schuchbauer olyan jelentős megrendeléseket kapott, mint a Szent Mihály templom oltárszobrai vagy a Mária-oszlop, de Bánffyék nem hanyagolták el a kulturális élet támogatását sem, amihez bizonyára érzékük is volt, Palm Jozefát például maga Mozart tanította.


szobordiszek_600x300.png
Perszeusz, Apollón, Árész, Pallasz Athéné, Artemisz és Héraklész a palota főtéri homlokzatán, Anton Schuchbauer szobrai

Az "erdélyi kis napkirály", ahogy Jósika Miklós nevezte Bánffy Györgyöt, gubernátorként Erdély leggazdagabb főura volt. Háztartásáról tanúskodik a kötetben teljes egészében közzétett, 1822-es leltár, amely nem csak a történészeknek, hanem a régi, ízes magyar nyelv iránt érdeklődőknek is kincsesbánya, annál is inkább, hogy ebből az időszakból nem maradt fenn hasonló. A lista alapján Bordás Beáta szerint egy bútortörténész deríthetne ki pontosabb részleteket. "Ezek nagyon értékes és díszes bútorok voltak, és nagyjából el lehet képzelni, hogy egy szoba mennyire zsúfoltan volt berendezve."

A család életviteléről még többet árulhat el az az 1810-es évekből származó költséglista, amelyről szintén részletesen olvashatunk a kötetben. Kiderül belőle, hogy a grófi család, a tisztek és a konyhai személyzet külön-külön étkezett, de az is, hogy a szolgálók milyen ruhát viseltek.


achiv_600x450.png
Az 1920-as években készült felvétel az erkélyes díszteremben készült. Az asztalon vélhetően Bánffy Sarolta egyik pincsije pózol.

Bánffy György 1822-ben bekövetkezett halála után a palota veszített a fényéből, bár a Kolozsvárra érkező császári vendégeket később is itt fogják elszállásolni. Az örökösök csak úgy tudták fenntartani, hogy a tartalmát elárverezték ? fennmaradt egy feljegyzés a több napon át tartó árverésről ? a termek egy részét pedig kiadták.

A régi berendezésből csak néhány festményt tudtak azonosítani a Művészeti Múzeum gyűjteményében, de elképzelhető, hogy ezek másolatok, hiszen Bonchidára, Válaszútra is készültek változatok ugyanabból a képből. Megmaradtak viszont a díszteremben a korabeli, számtalanszor átfestett ablakkeretek.

Különösen értékes a kutatóknak Maetz Frigyes most először közölt négy, 1886-os felmérési rajza, ezek szintenként mutatják be a palota 19. századi állapotát.

A Bánffy-palotát az 1850-es évekig használta a család grófi ága, majd a bárói ág birtokolta. Különféle hivatalok, például rendőrség is működött benne. Nagyobb átalakítás a huszadik század elején következett, amikor Bánffy Albert a palota második udvarára - ahol addig istállóépület állt - bérházat építtetett. Felesége, Sarolta 1927-ben mozit létesített a palota első udvarán, amit az 1970-es évek elején bontottak le. A család az 1949-es államosításig lakott az épületben, ahová rövid átmeneti időszak után 1956-ban költözött be a Művészeti Múzeum.

A palota kevéssé ismert, hátsó homlokzatának rendbetétele napirenden van. Szemfüles városjárók itt lelhetik meg a kötet címoldalán látható, jobb napokra váró griffet, a Bánffy-család címerállatát.

A teljes cikk a maszol.ro oldalán olvasható.