A Hagyományok Háza minden délben koncerttel jelentkezik Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat április 22-éig az intézmény Facebook oldalán követhető.

A Hagyományok Háza az európai mintát követve március 26-ától április 26-áig minden nap koncerttel jelentkezik a felújított Budai Vigadó Corvin téri teraszáról. Az élő népzenei közvetítések a nándorfehérvári csatára emlékező déli harangszó után csendülnek fel, buzdítva a kitartásra, segítséget nyújtva a léleknek a bizonytalanságban.

A Hagyományok Háza ezzel a programmal ugyanakkor segíteni kívánja a népzenész-társadalmat, azokat a muzsikusokat, akik a koncertek, nyilvános fellépések drasztikus elmaradásával súlyos megélhetési gondokkal küzdenek. A részvételre vonatkozó felhívás az intézmény honlapján olvasható.

Az élő népzenének éppen az a varázsa, hogy nem lehet dobozba zárni, de még csak kétszer ugyanúgy eljátszani sem az adott dallamot. A szervezők és a fellépők nem kívánnak koncertélményt nyújtani, inkább közvetíteni kívánják az online bekapcsolódónak is az egyediség és a közösség, az összetartozás élményét.

Az intézmény további anyagokat kíván megosztani az egész Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarokkal a nehéz napokban: közzéteszi a Magyar Állami Népi Együttes műsorait, s tervezi továbbá saját módszertani anyagok készítését is. Ugyanakkor nyitott minden kívülről jövő szakmai kezdeményezésre is.

Az első koncerten Kelemen László, zeneszerző és folklorista, Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Molnár Péter nagybőgős játékát élvezhették az érdeklődők.

Az erkélykoncert-sorozatot itt nézhetjük meg.