Erős embereket ismerhetünk meg a Traumáinkon innen és túl című filmből

A filmben Skrabski Fruzsina rendező és Bodacz Balázs riporter olyan ismert embereket keres fel, akiknek sikerült letenniük az örökölt sors terhét, a kisiklott életek sémáján felülemelkedve nagyon más életet élnek, mint a szüleik.

A rendező figyelmét Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című könyve irányította a témára, a könyvből ugyanis megérezhető, milyen egy alkoholista anyával egy fedél alatt élni. Skrabski Fruzsina azzal kereste meg az írót, beszéljék át együtt, hogyan lehet felülemelkedni a gyerekkorban látott mintákon. És rögtön adódik egy igen fontos kérdés: meddig hibáztathatjuk a szüleinket, nagyszüleinket, exeinket, testvéreinket az elrontott életünkért? 

A film legnagyobb erénye az, hogy hús-vér emberek példáján keresztül mutatja meg: a szenvedésekkel teli gyerekkor nem predesztinál senkit arra, hogy az egész élete szenvedés legyen. A bizalom kiépíthető, olykor véletlen találkozások sorozata vezeti ki az embert abból a sötét mélységből, melybe oly sokan belevesznek.

Első útjuk Dévára visz Böjte Csaba gyerekeihez. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban eddig több mint 6000 gyerek kapott lehetőséget egy jobb életre. Bár a pszichológusok gyakran hangoztatják, hogy a szülői minták vagy akár több generációval korábbi traumák is rendre visszaköszönnek az életünkben, Skrabski Fruzsina konokul hiszi, hogy a jó tud erősebb lenni. Csaba testvér gyerekeit is példaként állítja, hiszen az itt felnőtt fiatalok között nincs alkoholista, holott a szüleik többsége alól épp így csúszott ki a talaj. Vannak sémák tehát, amelyeket képesek lehetünk felszámolni.

Isten nem teremt selejtet – mondja Böjte Csaba, és az őt körülvevő gyerekek tekintetén látszik, mennyire fontos nekik ez a megerősítés.  

A riporterek a nevelőket is faggatják arról, hogyan kell kezelni egy súlyos traumákat elszenvedett gyereket. A válaszok egyszerűnek tűnnek: „Ha bekerül egy gyerek, nagyon kell szeretni. És nagyon következetesnek kell lenni.” Vagy: „Mi volt a módszer? Türelem, türelem, türelem és szeretet.”

Olyan nevelőt is megismerünk, aki gyerekkorában nem ilyen felnőttek közé került, a Ceausescu-rezsim egyik árvaházában nőtt fel, ahol sokat bántották. „Olyanná váltam, aki nem tudott semminek örülni” – mondja Kosza Erzsébet, aki mégis erős maradt, és rendkívüli empátiával tud viszonyulni most azokhoz a kisgyerekekhez, akiket őrá bíz a sors.

Tóth Zs. Ferenc, a Tündérkör Alapítvány vezetője, intézeti nevelője szintén nagy utat járt be, gyerekként ő is megtapasztalta az éhezést, a nélkülözést, rossz útra tévedt, de úgy döntött, változtat. Huszonnyolc évesen érettségizett, több diplomát szerzett, és most munkatársaival rászoruló gyermekeken segít.

„Cigánynak születtem és szegénynek” – így kezdődik Danó Éva novellája, amellyel nyert a Terézanyu pályázaton. Nemcsak a szegénység keserítette meg a gyerekkorát, hanem a szorongás is, bántalmazó kapcsolatban élő édesanyja rajtuk verte le a sérelmeit. Éva élete akkor változott meg, amikor új lelkészcsalád költözött a közelbe, és ő a játszótéren megszólította a gyerekével sétáló édesanyát: „Milyen nagyon szép néni vagy te.” Beszédbe elegyedtek, a nő tanítani kezdte, ő pedig látta, hogyan élnek mások. Ez erősítette meg abban, hogy ne vigye tovább a szülői mintát. „Én azon a délutánon találkoztam a Gondviseléssel” – mondja most, amikor már ő is édesanya, oklevelet szerzett, épp teológiai mesterszakon tanul és a gyerekvédelemben dolgozik.

A film kiváló szakembereket von be, hogy segítsenek megérteni, mi szükséges ahhoz, hogy az ember maga mögött tudjon hagyni egy-egy ilyen gyerekkort. Mindnyájan azt igazolják vissza, hogy egy ember egész életét meg tudja változtatni a jókor kimondott szó, az önzetlen segítség vagy egy eltökélt döntés, és akik fel tudnak állni nagyon nehéz helyzetekből, azok gyakran valamilyen módon maguk is tanítók, ösztönös segítők lesznek, akik mintha gazdagabbak, erősebbek lennének az átlagembernél.

A film nagy erénye az alkotók mértéktartása – nem rántanak le elviselhetetlen bugyrokba, hanem a győztesek erejét engedik látni. Nem kozmetikázzák a valóságot, hanem megmutatják, hogyan lehet erről beszélni.

A szereplők tekintete miatt muszáj és érdemes végignézni.

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/2. számában olvasható.