Erotika, film és jazz a MEDIAWAVE kiállításain

Egyéb


mediawavekiallitas_dvett20090425041.jpg
ErotikArt a Mediawave-en
 
A MEDIWAVE fesztivál új helyszínén, a Rómer Ház mellett található MTA Galériában ErotikArt címmel nyílt kiállítás az idősebb és a fiatal, feltörekvő képző-, és iparművész-generáció alkotóinak munkáiból. A megnyitón Rechnitzer János professzor, az MTA doktora, az MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatója elmondta: a tárlatnak nincs mottója, a kiállított darabok közös jellemzője csupán annyi, hogy rávilágítanak a mindenkiben benne rejlő erotikára. A pikáns, provokatív, az erotika témáját átfogó munkák a Mediawave teljes ideje alatt megtekinthetők, csakúgy, mint a volt Rába moziban, a Richter teremben nyílt tárlatok.
 
A Nap utcai fiúk visszajönnek című kiállításon a Szomjas György 33 éves direktori munkássága alatt megvalósult tizenkét filmjéhez készült festmények, grafikák és plakátok mellett Pawel Karnowskinak a jazz nagyjairól készült felvételeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
 
 
További érdekességek, hangulatjelentések, illetve a megnyitókon zenélt kurd Sarikamis, az altáji Artem, valamint a Vizesnyolcas előadásai a www.mediawavefestival.hu weboldalon láthatók-hallhatók.