Talán nincs makacsabb nyelvhelyességi babona annál, hogy éssel, háttal nem kezdünk mondatot. Általános iskolás korunk óta elkísér bennünket, és felnőttéveink nyelvi tevékenységeiben is velünk van, pedig sosem bizonyította senki, hogy a babona igaz lenne. Ennek ellenére nincs olyan magyar anyanyelvű ember, aki ne találkozott volna szigorú tekintetekkel, amikor a kötőszók mondatkezdő helyzetéről van szó.
Egyetemi hallgatóim figyelmét is fel szoktam hívni a babonában rejlő ellentmondásra: az ominózus mondat – Éssel, háttal nem kezdünk mondatot – szintén éssel kezdődik! Ilyenkor általában megdöbbennek, mosolyognak egyet, és máris könnyebb a babona tévhitjellegét bebizonyítani. Persze vannak dörzsöltebbek, akik emlékeznek még a nyelvtanóráimon tanultakra, és megjegyzik: itt az és nem kötőszó! Hiszen nézzük csak: ragot kap, mondatrészként elemezhető (mondjuk eszközhatározóként), tehát igazából ragos főnévként viselkedik. Nekik is igazat kell adnom ilyenkor, hiszen létezik jó pár hasonló eset:
A csillogóbbat kérem!
Annyi jajt hallottam már, hogy belefájdult a fülem.
Színezd ki kékkel az eget!
A csillogó és a kék eredendően melléknevek, a jaj pedig indulatszó: egyiknél sem lenne indokolt a toldalékok használata. Mégis mindhárom szó főnévként viselkedik: tárgyragot (-t) és határozóragot (-vel) kap. Ezt hívjuk alkalmi szófajváltásnak. Az éssel is ez történik: a mondatkörnyezetben főnév lesz, így valóban jogos a kritika, amely szerint itt nem kötőszóként viselkedik, tehát minden tekintetben szabályos a használata.
Ettől függetlenül a babona továbbra is babona marad, mert van még valami, amit nem vettünk figyelembe. Mi van akkor, ha – mondjuk – de, vagy, bár, hát szavak állnak a mondat elején?
- De miért nem oldottad meg a feladatot?
- Nem akarok odafigyelni arra, amit látok. Bár… érdekes lenne.
- Figyelsz? Vagy már meg sem hallod, amit mondok?
- Hát mondd el, ha annyira akarod!
A nyelvi helyzet egyértelműsítéséhez kicsit tágabb nézőpontra kell váltanunk. Az éssel, háttal nem kezdünk mondatot babona általánosabb változata az, hogy kötőszóval nem kezdünk mondatot. Igen ám, de ez sem olyan egyszerű! A de, a vagy, a bár tényleg lehetnek kötőszavak, mégis van egy kakukktojás: a hát. Ez ugyanis nem szoros értelemben vett kötőszóként viselkedik.
Az értelmező szótár alapján nézzünk meg néhány esetet, amikor nyelvhasználat közben alkalmazzuk:
| kérdést bevezető szóként | Hát ez meg mi? |
| amikor az ok magától értetődő | [Ki járt itt?] Hát Marika! |
| bizonytalanság kifejezésére | Hát nem tudom. |
| pontos választ kívánó kérdésként | [Ne erre menjünk.] Hát? |
| töltelékszóként, akadozó beszédben | [Mi újság?] Hát… |
És ez csak néhány eset a sokból. A hát itt társalgásszervező jelleggel bír (a szófaja ún. partikula), a beszélő a kommunikációs helyzetre reagál, és kifejezi vele a táblázat bal oszlopában megfogalmazott érzéseket, indulatokat, attitűdöket. A nyelvészet az ehhez hasonló szavakat hívja diskurzusjelölőknek. De a hát is lehet ilyen: a példamondataink közül a De miért nem oldottad meg a feladatot? sem kötőszói szerepű szóval kezdődik: a de itt diskurzusjelölőként viselkedik. Az a szerepe, hogy utaljon a beszélő és a kialakult helyzet közötti viszonyra, és jelzi, hogy a megszólaló átvette a szót – vagyis a beszélőváltásra utal. Ilyen diskurzusjelölő szók még például (a teljesség igénye nélkül):
| aha | Aha… én ezt nem is tudtam. |
| egyébként | Egyébként kinek tartozol még? |
| szóval | Szóval akkor jöttök? |
| tudod | Tudod, erről nem könnyű beszélnem. |
| netalán | Mit sírsz? Netalán meg akarsz győzni? |
| elvégre | Elintézheted. Elvégre te vagy az apja! |
| hm | Hm. Ez így nem jó. |
A diskurzusjelölő szófaja többféle lehet: ige (tudod), interakciós mondatszó (aha, izé, hm), de lehet kötőszó is (bár, de, és – utóbbi például Jókai Mór regényének címében is megjelenik: És mégis mozog a föld… ). Vagyis látható, hogy nem minden kötőszó, ami annak látszik. Az éssel, háttal nem kezdünk mondatot és a kötőszóval nem kezdünk mondatot babonáját is sikerült megcáfolnunk.
Egyébként érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ez a babona hogyan keletkezhetett. Úgy gondolom, hogy tényleg az általános iskolai évekig, az alsó tagozathoz kell visszakanyarodnunk. Egészen pontosan oda, ahol a gyerekek fogalmazni tanulnak. Amikor az a feladat, hogy egymás utáni eseményeket meséljenek el, a gyerekek gyakran az és kötőszót használják az időbeli egymásutániság kifejezésére:
És akkor apukám hazaérkezett. És anya puszit adott neki. És akkor mi is örültünk. Aztán lementünk a játszótérre. És ott találkoztunk Bálintékkal. És felmásztunk a mászókára. És a kistesóm is akart jönni stb.
Ezt élőszóban az ember mosolygással kíséri, de ha fogalmazást kell írnunk, mindjárt más szempontot érvényesítünk. A feladat az, hogy „szép, kerek mondatokban fogalmazzunk”, és ebbe valamiért nem fér bele az, hogy „kötőszóval” kezdjük a mondatot – mert az olyan csonka, ha kötőszó áll elől, akkor mi van előtte? Meg egyébként is…
Az biztos, hogy a szövegben nem kapcsolhatjuk mindig össze kötőszóval a mondatokat, mert monotonná válik a mondandónk: mindegyik egység ugyanúgy kezdődik, semmi változatosság, semmi emberbarát stílus. Ehelyett a legtöbbször inkább elhagyjuk a kötőszót, hiszen a mondatok kapcsolódásából úgyis kiderül, ha egymás utáni eseményekről beszélünk (meg persze vannak határozószók is erre a célra: aztán, majd, másnap, később stb.). Az éssel, háttal és kötőszóval nem kezdünk mondatot babonája mindazonáltal innen eredhet: egyszerűbb úgy megtanítani a gyermekeknek a szabatos fogalmazást, ha kategorikus szabályok közé szorítjuk őket: nincs a mondat elején kötőszó, és punktum (hogy pontosan mi is az a kötőszó, lehet, hogy ekkor még nem mindenkinek világos). Így a pedagógusnak biztosan könnyebb – és nincs is ezzel baj. A gond inkább ott van, hogy ezt az alapvetően jó szándékú babonát a későbbiekben sem oldjuk fel: a magasabb iskolai szinteken is ugyanúgy megáll, és erősíti az egész mondatok szépségével kapcsolatos nézetet.
A nyelvi tévhitek következő részében sem engedjük el a kötőszavakat, és többek között a de viszont problémájával is foglalkozunk majd.
Nyitókép: Shutterstock/Herrndorff image
