Esőcseppek a rajtkövön - MU TERMINÁL, VII. ÉVFOLYAM, A-EST

Hetedik évfolyamával kezdte meg az évadot a sajátos rendszerben működő tan-társulat: legújabb, az idei évadban első, és ? hagyományaikhoz híven ? A-estként jelölt bemutatójuk két, egyformán tízszereplős (ám, nem teljesen azonos szereplőgárdával játszott) előadása egyben egy roppant fiatal táncosi gárda élete egyik fontos periódusának első állomása is.

A MU Terminál minden évben a ?nulláról kezd?: a (zömmel) késő-tizenéves táncosokat csoporttá szervező, számukra egy évnyi próbát, bemutatkozási lehetőségeket kínáló formáció az ábécé betűivel jelöli az adott évadon belüli, és ?élesben? játszott estjeit. A most látott az A-jelzettel láttatott el, azaz az idei évad elején felvételt nyert fiatalok most léptek először színpadra nyilvánosan. A Terminál különböző estjeire a legeltérőbb felfogásban alkotó koreográfusokat hívja meg, hogy kemény, rendszeres képzésben részesülő tagjai számára darabot készítsenek. Ezek bemutatói a műhelyben folyó munka leglátványosabb megmutatkozásai egyben.

A 2011-2012-es évad A-estjében tehát a legfrissebb eresztés lépett most színpadra.

A programban a Terminált művészeti vezetőként irányító Fejes Ádám és asszisztense, Hoffmann Adrienn jegyezte munkát, a Honnan hová? (alcíme, műfaji besorolása: ?Fizikális valóságshow, testcirkusz!?) című produkciót tárták elénk elsőként. Az izgalmasan bevilágított térben (az est mindkét darabjának fényeit Katonka Zoltán jegyzi) kedélyes, nem éppen tétek nélküli játék veszi kezdetét. Az idei Terminál-eresztés sajátossága jól tükrözi a fájó tényt: a honi tánc akkut férfitáncos-hiánnyal küzd (a jeles kevesek közül számosan már külföldön kamatoztatják tudásukat). Az egyetlen fiúra (Miklósy Alex) kilenc nő (Asztalos Dóra, Balázs Dominika, Barabás Anita, Csernus Anita, Csongor Nóra, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Rózsa Barbara és Palotás Edina) jut, köztük a mű egyik szerzője. A koreográfusok sajátos gesztussal vágják ki magukat a kényszerhelyzetből: az egyetlen legény ironikus ellenpont a gáton. Groteszk rezonőr, mozgás-intrikus. A Honnan hová? két szerzője ?olyan kihívások elé állítja a fiatalokat, melyek leküzdésével elindulhatnak azon a hosszú és rögös úton, melyet előadói tapasztalatszerzésnek hívunk. Teszik mindezt úgy, hogy közben megélik testük kifejezőképességének erejét is? ? olvashatjuk a színlapon, s láthatjuk a színpadon. Szkeccsek sorakoznak előttünk, olykor habkönnyű, máskor fanyar, unásig ismerős, vagy lendülettől-odaadástól emlékezetesebb jelenetek. Fejes és Hoffmann kicsit pedagógiai módszertanába is bevezet: a roppant fiatal előadók, a nem pályájuk elején, hanem konkrétan még a rajtkő környékén álló táncosok sokoldalú, a megmutatkozást, a színpadhoz szokást alapvetően megkövetelő műben lépnek elénk. Látható, ki miben erős, ki miben leli tetszését, kiben milyen fokú még a gátlás, a hozott, vagy a kibontás alatt álló tudás. A Honan hová? nem túl eredeti, de lényegre törő címet viselő munka tényleg tanösvény, ám színpadképes. A korra-életkorra is reflektáló helyzetekben előadói kipróbálhatják magukat, közönségükre emelhetik tekintetüket, vonulhatnak manökenként, kaphatnak-adhatnak egy jókora pofont, belakhatják a teret. Az alkotópáros nem akar túl sokat a fiataloktól, ám azt kinyeri, kicsalogatja belőlük: az igencsak megdolgoztatott gárda üde, koreográfiai mérföldkőnek nem mondható jelenetekben mutatkozhat meg ebben a reality-revüben, melyben napjaink torzképe ott bujkál.

Nemes Zsófia koreográfiája, az Amikor elered az eső? ennél kicsit tovább merészkedik ? érdekes: a közbeszúrt szünet után látható, második mű első perceiben mintha az előző koreográfia folytatása lenne, hogy aztán leváljék róla, eltávolodjon tőle. A Gergely Attila létrehozta zenei anyagban a XX. századi francia szerzeményeké a főszerep, Satie-tól Piafig. Reflektálva a címre, esernyőket is láthatunk. A játékosok könnyű, frivol-elegáns öltözete is ráerősít a párizsi ősz-hangulatra. Míg az első mű az életvidámság és groteszk jegyében született, itt felbukkannak a finom melankólia, az ábrándosság, a cselekményszövés halk jegyei. Az előzőnél rövidebb, szikárabb munka érzéki atmoszférát teremt. Nemes Zsófia a sajátos nemi arányokat másképp kezeli, Miklósy Alexnek például rövid, komoly szólót kínál. Az eső előtti pillanat fél óra hosszan tart ki: az átmenet bontakozik előttünk. E sajátos borongós, érzéki, vibráló hangulat ábrázoltatik a jólesően tempós képsorolásban, lírai jelenetekben, melyeknek előadói láthatóan igencsak örömüket lelik e szelíd, képességeiket ugyancsak próbálgató, próbára tévő játékban.

A nyitótánc után pedig jön a többi: a szezon következő előadásaiban pedig új szerzők, új (kifejezetten nekik készült) darabjaiban viszontlátva a Terminál fiataljait, követhetjük útjukat. A novemberi est felütésnek mértéktartó, egyszerű megmutatkozásnál, szárnypróbálgatásnál több volt.