Az esős idő ellenére is sikeres a POSZT

Egyéb


stenczerbela_poszt2012_d_kos20120524010.jpg
Stenczer Béla
(MTI) Stenczer Béla kiemelte, hogy gazdag kínálattal várják a látogatókat, hiszen a 27 versenyprogram és a szombati záró gála mellett 236 off-produkciót szerveztek a 10 napos fesztiválra. Beszámolt arról is, hogy a játszóhelyek megteltek, az új pécsi Kodály Központban eddig valamennyi program zsúfolt házakkal zajlott. A versenyprogram nagy részére már hetekkel a POSZT indulása előtt elfogytak a jegyek és az off-programokon is megtelt a nézőtér ? tette hozzá.
  
Elmondta, hogy sokan látogatták az ingyenes rendezvényeket is, amelyek elsősorban a Magyar Teátrum Sátorban valósultak meg. A Magyar Teátrumi Társaság új tulajdonosként erőteljesen és intenzíven jelent meg a fesztiválon ? mutatott rá, utalva arra, hogy a Magyar Teátrumi Társaság idén szerzett a Magyar Színházi Társaságéval megegyező tulajdonrészt a POSZT-ot működtető gazdasági társaságban.
  
Az új formában megvalósuló szakmai beszélgetésekről szólva arról beszélt, hogy pozitív visszajelzéseket kapott. Mint mondta, a színházak maguk választhatták meg a formát és az opponenst, aki az előadásukról szóló beszélgetést vezeti.
  
Egyetlen problémaként az időjárást említette Stenczer Béla. Mint mondta, az eső tönkretette a POSZT szabadtéri rendezvényeit. ? Így nem látszott az a pezsgés, amely a korábbi évek fesztiváljait jellemezte, hogy a Jókai és a Kossuth téren, a Király utcában hömpölyög a nép ? mondta. Kitért arra, hogy a rossz idő az új helyszínként megjelenő, tavasszal megnyílt Zsolnay Kulturális Negyed eseményeit érintette legjobban, mivel a hajdani sétatér programjait rendezik ott meg az idén. Hozzátette: reméli, hogy az utolsó három nap rendben lesz ebből a szempontból is, és a fesztivál vége igazi csattanó lesz.