Izgalmas és pontos képet fest a fiatal magyar művészvilágról a Ludwig Múzeum Short List 2019 című kiállítása, amelyen az Esterházy Art Award pályaműveinek legjobbjai szerepelnek. Képtelenség lenne az összes munkát kiemelni, így jöjjenek most a kedvenceink. 

Az Esterházy Art Award indulásakor, 2009-ben még csak szigorú értelemben vett festészeti pályázatot fogadott. Egy évtized alatt azonban a művészeti világ sokat változott. Jól látszik ez a mostani válogatásból is, ahol az eredeti médium mellett a tágabb értelemben vett festészeti művek és a vele határos technikájú alkotások is jelen vannak. Sőt: kimondottan sok helyspecifikus installáció is szerepel a döntős művek között.

Ezek közül az egyik legizgalmasabb Süttő Anikó Háziasított tér című munkája, amely során az alkotó kisajátít egy szeletet a steril kiállítótérből és egy intim kuckót hoz létre olyan textíliákból, amelyek az otthonosság érzetét keltik fel a látogatóban. A csipkefüggönyök, kockás terítők, virágmintás takarók gyermekbunkert idéző tereket alkotnak, amelybe a látogató belépve maga is átlényegül, gyermekké lesz, kicsit maga mögött hagyja az otthontalanság, a gyökértelenség, az egzisztenciális bizonytalanság szülte szorongásait. A mű minden egyes újjáépítés során más és más lesz, mozgatható, variálható helyiségei az identitás helyhez kötöttségét kérdőjelezik meg.

Süttő Anikó: Háziasított tér

Molnár Judit Lilla Függőhelyzet című munkája is a létbizonytalanságról, a konvencionális kötöttségekről szól. A mű tulajdonképpen egy hinta, azonban túl sok a lánca, a pad túl sokszor van felfüggesztve, a láncok ráadásul még egymásba is gabalyodnak, így lehetetlenítve el a játékot. Ahhoz, hogy a hintát mozgásba hozzuk – ami a társadalmi elvárások, szerepek közötti harmonikus balanszírozást szimbolizálná – néhány lánctól meg kellene szabadulni.

Molnár Judit Lilla: Függőhelyzet

Van néhány olyan munka is, amely a klasszikus festészeti határokat tágítja ki. Ezek Malevics gondolatából kiindulva születtek meg: „A művész, a festő többé nem a vászon, a képsík rabja, és kompozícióit a vászonról kiviheti a térbe”. Az egyik nyertes, Nemes Márton is a tradicionális négyszöget értelmezi újra nagyméretű munkájában. Holnap című installációja tulajdonképpen egy falfestmény, amelyre szokatlan anyagokból (farámákból, lézervágott plexiből, hegesztett acélkeretekből, tükörlemezekből, fényvisszaverő fóliákból) különféle képkereteket applikál, stabil egyensúlyt hozva létre a feldarabolt és újra összeillesztett geometriai formákból. A vibráló neonos színek és a gesztusszerűen, fröcsköléssel, csurgatással felhordott festékrétegek egyszerre idézik meg Jackson Pollock macho művészetét, valamint a rave- és technokultúra intenzitását.

A modern létezés kérdéskörét feszegeti a díj egyik nyertesének, Puklus Péternek egész teret kitöltő installációja, amely a kontrasztoktól válik igazán lélegzetelállítóvá. Egyrészt ott vannak a koncentrált és precízen megkonstruált fotók, amelyek az emberi test lehetőségeit mutatják. Ezekkel szemben pedig a nagyméretű vászonképek és skiccek, amelyek vad, erotikus voltuk folytán lesznek a hűvös formanyelvű fotók ellenpontjai. A klasszicista fényképek és az expresszív, gesztusjellegű festmények állnak itt egymással szemben. Abban azonban hasonlítanak, hogy bennük egyaránt a férfiúi tekintet manifesztálódik.

Puklus Péter installációja

Rendkívül izgalmas az, ahogy az Esterházy Art Award harmadik nyertese, Győri Andrea Éva foglalkozik a női testet övező normákkal és tabukkal. A Traumatizált citromok műben ujjak ragadják meg a citromot, elszakítják sárga héját, feltárva sápadt húsát. A citrom pedig megadja magát a kézmozdulatoknak, tűri, élvezi, hogy legyőzik. Ez a mű egyszerre lehet az öngondoskodás formájának tekintett szexualitás, valamint a partnerkapcsolatokban generálódó hatalmi viszonyok szimbóluma. 

Győri Andrea Éva akvarelljei és az egyik Mellkasvariációja

Mellkasvariációk címet viselő műgyanta szobrai a jövőbeli mellkasok és mellek formáira kínál lehetőségeket: olyanokat, amelynek funkciói és megjelenése stabilitást és egyensúlyt kínálnak mind érzelmileg, mind fizikailag a még nem létező női testek számára. A mellük súlyánál fogva című akvarellsorozata a női mell terhéről szól: a nőket melleik lehúzzák a földre, izzadnak és remegnek. A sorozat azonban nemcsak a fizikális teherről szól, hanem arról is, hogy a mell egyszerre lehet tápláló, szexuális tárgy, sőt beteg szerv is. Arról, hogy a nőknek többféle szerepnek is meg kell felelniük: egyszerre anyák, partnerek, és még sorolhatnánk.

Nagy Barbara és Nemes Márton munkái a falakon

Nagy Barbara installációja Moholy-Nagy László örökségéből táplálkozik. Falra installált, metszett fatáblái a fénynek mind filozófiai, mind konkrét fizikai szerepét és változásait vizsgálják. A fény folyamatosan mozog ebben az installációban, attól függően, hogy a metszés milyen mély, vagy hogy milyen az iránya. A mű külön érdekessége, hogy míg a fekete szín általában elnyeli a fényt, addig itt a metszés strukturájából éppen megjeleníti azt. Ezzel a játékkal az alkotó tulajdonképpen a műtárgy határairól is kérdéseket fogalmaz meg. A kép nem egy lezárult etnitás, hiszen a befogadó mozgásától, gondolkodásától és érzelmeitől függően is változhatnak a határai. Épp úgy, ahogy egy irodalmi mű is képes sokadik olvasásra más arcát megmutatni, úgy egy képzőművészeti alkotás kapcsán is újabb és újabb rétegek válnak láthatóvá idővel.

Az Esterházy Art Award shortlistásainak kiállítása január 26-ig látható.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond