Dankó István és Keresztes Gábor a Nekem lőttek című tízperces filmben kávéházi jelenetet mutat be. Amire most gondoltak, az a film közelében sem jár. Lepukkant, üres kávézó, lökött pincérrel, enyhén katatón két baráttal és egy, eleve kiakadt, a továbbiakban is mindenen kiboruló harmadikkal. Fekete-fehér mai városi zsánerkép, a végén egy pisztolylövéssel érkező váratlan csattanóval. Mészáros Béla, Hajduk Károly, Keresztes Gábor közül játékra csak Mészárosnak van módja. Nem ajzott fel a történet annyira, hogy kíváncsi lennék nagyobb ívű kibontására.
A Végtelen percekben Felméri Cecília rendező érdekes, önmagába visszatérő kört ír le. Megfoghatjuk kétféleképpen: egy halál előzményei, körülményei kontra mindenki éli a maga szokványos kis életét - míg meg nem hal. A történet szereplői egymásnak adják ugyanazt a fonalat: mindig másikuk szemszögéből látjuk ugyanazt a néhány percet. Egy beteg galambot etet, egy mentő tetoválást rajzol körbe egy halotton, egy feleség megcsalja orvos férjét, van, aki gyógyít, van, aki gyógyul és van, aki meghal. Mind egyazon pillanatban. Kinek mulandó pillanat ez, kinek sorsdöntő, végzetes másodperc. Szellemes játék az idővel, annak súlyával, súlytalanságával, az élet és halál apró momentumaival.
Igor és Ivan Buharov (valódi nevükön Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) félórás opusza számomra a fogyaszthatatlan kategóriába tartozik. Kísérletező kisjátékfilm, a néző idegein táncoló, türelmét próbáló tanulmány. Az elmosódott fekete-fehér képek szinte érthetetlenül adnák ki Domonkos István azonos című, Kormányeltörésben című versét, egy utazást valahol a világban. A befogadást nem könnyíti meg Hevesi Nándor fülsértő, ingerlő, agresszív zenéje.
Ásó, kapa... az ötperces ballada címe, Papp Barnabás munkája. Mindent nyújt, amit a balladának tudnia kell: tömörséget, drámaiságot, feszültséget, tragédiát, szimbólumokat. Kerek egész, nem hagy hiányérzetet, jóval nagyobbat üt, mintha nagyjátékfilmben mondaná el a rendező egy elmúlt és egy új szerelem történetét.
Szabó Réka a kortárs táncművészet fontos alakja, társulata, a Tünet Együttes ismert a műfaj kedvelői között. Árnyékfilm című alkotása valójában árnyjáték is, 8 méter magasról fotózott táncos és árnyéka fehér alapon fekete pacaként indul. A pacából aztán madár lesz, állat, szobor, ember, szerelmespár, ellenfelek, árnyak. Festői képek, mesteri tánc és kételyek: vajon animáció vagy valódi táncosok mozognak előttünk? Góbi Rita és Dózsa Ákos tánctudása imponáló. Tiszta esztétikai élvezet, játék a formával, ritmussal Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének Adagio tételére. Film, zene és tánc szép találkozása.
A Csicska magyar címe többet mond, mint az angol, a Beast, azaz vadállat. A csicskáztatásról sokat hallunk manapság és még többet nem hallunk. A modernkori rabszolgatartás pedig itt van körülöttünk, szerte az országban, a főváros közvetlen közelében is. A foglyul ejtett, éheztetett, vert és gyakran agyonvert csicskáztatottak pénzét ugyanúgy elszedik gazdáik, mint lelküket, szabadságukat, munkájukat, életüket. Till Attila nem dokumentumfilmben, hanem játékfilmben, de dokumentarista ízzel és eszközökkel festi fel hűen ezt a világot lényeglátóan, keményen, hitelesen, ugyanakkor mértéktartóan. Az is elég, amit így látunk, elképzelni sem merjük, mi az, amit nem látunk, mert a rendező önuralma nem engedte a mozivásznat vérrel telefröccsenteni. Az Ásó, kapá...-hoz hasonlatos, ám annál bővebbre, félórásra engedett történet balladai látásmódja hatásos. Cannes-ba indul a film nemsokára, sikert jósolok neki.
