EU-támogatást nyert a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy kastély

 

(MTI) Görgényi Ernő elmondta: a "Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban és a gyulai kastély évszázadai" című projekttel az önkormányzat a beruházási költségek száz százalékára nyert támogatást, így önerő nélkül újulhat meg a történelmi városrész impozáns műemléki épületegyüttese. 
 

A támogatói szerződés aláírását követően várhatóan az őszre készülnek el a kastély kivitelezési tervei, az építkezések 2013 tavaszán indulhatnak, a közbeszerzési eljárások lezárását követően. Az épület régészeti feltárása tavasszal elkezdődött.  
    
Kovács József, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón példaértékűnek nevezte a kastélyprogram lebonyolítását. Emlékeztetett: az önkormányzat a vagyonkezelői jogot 2012 februárban kapta meg a Nemzeti Vagyonkezelőtől a kastélyra, és fél év elteltével a projekt támogatásáról is döntés született. 
    
A képviselő elmondta: a barokk copf kastély 2014-ben újra megnyílhat. Az épületegyüttes a hajdani sziget-erőd szerves része, a gótikus várral szemben található, így a felújítását követően az önkormányzat a sziget-erőd történelmi városrésszel eséllyel pályázhat a világörökség címre az UNESCO-nál.
    
A beruházás részleteiről a projektet készítő Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. és az EuBility Group Kft. konzorciuma részéről Figura Ferenc elmondta: az épületegyüttes a vár, a gyógyfürdő és a szállodák közvetlen közelében jelentős látogatói körre számít. 
    
Az intézmény önfenntartó lesz, benne non-profit és profitérdekelt funkciókkal, lesznek benne konferenciára, színházi és zenés előadások rendezésére alkalmas termek. A múzeumi termekben több állandó kiállítás lesz, egyebek között a Harruckern, a Wenckheim és az Almásy család életéről, a kastélyba ellátogató királyokról, az itt lefegyverzett tíz aradi vértanúról, a Gyula melletti Ajtós falváról származó Ajtósi Dürer Albertről. Az épületben időszakos kiállítások is helyet kapnak.
    
Harruckern János György, a gyulai uradalom tulajdonosa 1725 körül kezdte építtetni a kastélyt, amely évtizedekig a Harruckern család birtokában volt. Az 1700-as éves végén házasságok révén a Wenckheim családhoz került, később az Almásy családé lett. Ők a második világháború alatt elszegényedtek és az épületet 1945-ben a városnak ajándékozták.