Ferdinand-Victor-Eugéne Delacroix apja diplomata, majd Bordeaux prefektusa volt, anyja a 17–18. századi királyi udvar bútortervezőinek családjából származott. (Apja fia születése előtt egy műtét miatt elvesztette nemzőképességét, a Delacroix élete végéig keringő és a festőt bosszantó pletyka szerint igazi apja a diplomata Talleyrand volt.) A színházért és a zenéért rajongó ifjú Eugéne 1815-től tanult akadémikus festészetet, de a romantikus Théodore Géricault és Richard Parkes Bonington vásznai nyűgözték le. 1822-ben állított ki először a párizsi Szalonban, ekkor barátkozott össze a történész Louis Adolphe Thiers-rel, aki később, minisztersége idején épületdekorációs feladatokkal bízta meg. Első jelentős műve a Dante bárkája, amelyet Géricault A Medúza tutaja című képe nyomán festett, de tragikus hangulata Michelangelo és Rubens képeit idézi.
Festésmódja, az oldott formák, a fellazított kontúrok, a drámai fény- és árnyhatások, a szenvedélyek feszültsége egy csapásra a romantikus iskola vezéralakjává avatták.
Másik hatalmas vásznát, a Khioszi mészárlást kora eseményei ösztönözték: a görög szabadságharc idején a törökök Khiosz szigetén húszezer görögöt gyilkoltak meg, a kép az angol költő Lord Byron emléke előtt is tiszteleg, aki a hellén szabadságért áldozta életét. Az angol mesterek közül a Fielding testvérek és Bonington technikáját tanulmányozta, 1824-ben Párizsban megcsodálta Constable tájképeit, 1825-ben Londonba látogatott.
Egymást követték történelmi festményei: A nancyi csata, A poitiers-i csata, Sardanapal halála, A liége-i püspök meggyilkolása. Az 1830-as forradalom hatására festette leghíresebb, A szabadság vezeti a népet című képét, a barikád élő és holt védelmezőiben – a trikolórt fedetlen kebellel a magasba tartó allegorikus nőalakot leszámítva – valós személyeket ábrázolt. Delacroix képe szolgált később alapul a híres New York-i Szabadság-szoborhoz, amelyet Franciaország a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának bicentenáriumán adományozott az Egyesült Államoknak.
1832-ben Észak-Afrikában utazgatott, az egzotikus világ, a sivatag, a lovak vadsága megragadta képzeletét, így született az Utca Meknesben, Algíri nők, Arab férfi a lovát készül nyergelni című képe. Delacroix jelentős portréfestő is volt, számos önarcképén túl megfestette barátai, szellemi társai, a lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz Frédéric Chopin, az írónő George Sand, a Paganini, „az Ördög hegedűse” portréját.
1833-ban kapott megbízást a Bourbon-palota királyi szalonjának faliképeire, majd a versailles-i történeti múzeumban készítette el A taillebourg-i csata, illetve A keresztesek bevonulása Konstantinápolyba című freskóit. A párizsi városháza freskóin, amelyek az 1871-es tűzvészben elpusztultak, 1849-től dolgozott, 1851-re festette meg a Louvre Apolló-galériájának mennyezetképeit. A Saint-Sulpice templomban Mihály arkangyalt, Jákob küzdelmét az angyallal, valamint Héliodóroszt ábrázoló faliképeket festett.
A nagy, fárasztó munkák tönkretették egyészségét, rokonai és barátai elhaltak mellőle, utoljára Chopin 1849-ben, ezután már csak műveinek élt.
Delacroix 1863. augusztus 13-án bekövetkezett halálát a hivatalos körök alig vették tudomásul, igaz, párizsi lakását később múzeummá alakították. A romantikus festészet másik óriásával, az angol William Turnerrel az impresszionizmus merész újításait előlegezte meg, de az expresszionizmus előfutárának is joggal tartják. Fiatalon írt drámákat is, hatalmas naplója művészeti nézeteit, érzelmi világát, korának művészeti életét tükrözi. A budapesti Szépművészeti Múzeum több remekművét (festmények, rajzok, litográfiák) őrzi.
Nyitókép: Eugéne Delacroix. Fotó: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP
