Az Európa Kiadó és a Tankcsapda a VilágVeleje idei sztárja

Egyéb


ordogkatlan_fesztival_europakiado_menyhartjeno_DPECS20110806012.jpg
Menyhárt Jenő
 
(MTI) Maróti Dániel a szervezők nevében az újítások mellett arról is beszélt, hogy a nagyszínpadon túl idén is lesz akusztikus programokkal készülő tóparti színpad, ahol a nagyobb volumenű koncertek után a 80-as, 90-es évek magyar alternatív és underground ikonjai játszanak majd.
        
Az Európa Kiadó Love '12 címet viselő műsora lesz az első nap fő attrakciója. Menyhárt Jenő, az együttes frontembere a tájékoztatón arról beszélt, hogy az Európa Kiadó olyan zenekar, "amely úgymond nem létezik. Néha hajlamosak vagyunk mégis rácáfolni erre, a VilágVeleje fesztiválon való fellépésünk is ezen ritka alkalmak közé tartozik". A Menyhárt Jenő által vezetett zenekar több mint 30 évvel ezelőtt, 1981. szeptember 13-án lépett először színpadra és a kilencvenes évek közepéig tartó aktív időszakában évente új koncertprogrammal jelentkezett. Ezek közé tartozott a Love '82 és a Love '92 is.
    

Sziget20080817_Tankcsapda_LukacsLaszlo_DMOHA20080817019.jpg
Lukács László

A második napon mutatkozik be új felállásában, Sidlovics Gábor gitárossal a fővárosi közönségnek a Tankcsapda. Lukács László, a csapat énekes-basszusgitárosa szerint az év eleji tagcserének, vérfrissítésnek köszönhetően a Tankcsapda most élőbb, mint valaha. "Előjött belőlünk az első akkordos gimnazista, új energiák szabadultak fel" ? fogalmazott Lukács László a sajtótájékoztatón. 
    

A VilágVeleje Produkció tavaly rendezte meg első ízben nyári programját az Orczy Parkban.