Szent Benedek életútjának részleteit Nagy Szent Gergely pápa (550-564) Dialógusok című munkájának második könyvében írta meg. 480 körül született a közép-itáliai Appenninek ősi városában, Nursiában (mely ma Norcia néven található meg a térképeken). A családja - újabb hagyomány szerint - az előkelő latin Anicius nemzetségből származott, illetve egy húgát, Skolasztikát ismerjük, aki később (talán Benedek mintájára) maga is szerzetes lett. A gót megszállás alatt élő Rómában kezdte meg tanulmányait, ahonnan a szent életrajzírói szerint - az erkölcsi romlottság és a zavaros politikai helyzet miatt - még mielőtt tanulmányait befejezte volna, a szabin hegyek között fekvő kis Effide városába ment. Itt a templom papja mellett élt, és valószínűleg teológiai tanulmányokat folytatott.
Egy csoda, a széttörött cserépszita összeforrasztása miatt szentként kezdték tisztelni, ezért elhagyta a várost, és az Anio folyócska völgyében telepedett le egy barlangban, pár kilométerre Nero császár villájától. Remeteéletet kezdett. Itt hatalmas kísértéseket élt át. Ezeket azzal tudta legyőzni, hogy egy tövisbokorba vetette magát. Remeteéletét szigorú aszkézis jellemezte, még az egyházi élettől is teljesen elszakadt, annyira, hogy azt sem tudta, mikor van húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. (Erre egy isteni sugallatra odaküldött pap figyelmeztette.) Három évi szigorú magány után pásztorok találtak rá, és vezették őt vissza az emberek közé.
Hírneve miatt a Vicovaroi sziklakolostor lakói meghívták apátjuknak, de később szigorú vezetése miatt meg akarták mérgezni. Ettől ismét egy csoda mentette meg: az áldás keresztjelére széttörött a méregpohár. Ekkor visszatért Subiacoba, ahol egyre több tanácskérő kereste fel, tanítványok gyűltek köré, később pedig az előkelő rómaiak gyermekeiket többször is rábízták. Itt először tizenkét kisebb kolostort alapított, mindegyiket 10-12 szerzetessel, ám a kolostorok irányítását és az újoncok nevelését fenntartotta magának. Florentius pap irigy áskálódásaira azonban otthagyta Subiacot, de talán azért is, mert közben megérlelődött benne egy új szerzetesség eszméje, a teljesen közös élet, az apátság gondolata.
A hagyomány szerint 529-ben ment Montecassino hegyére, hogy megalapítsa új testvériségét. Montecassino - azaz Cassinum hegye - Róma és Nápoly között kb. félúton, a tengertől kicsit beljebb egy megközelítőleg 500 méter magas hegy. Tetején ekkor egy római vár maradványai álltak egy Juppiter templommal. A bálványoltárt Szent Benedek és fiai ledöntötték, és részben az ősi falak felhasználásával építették fel új monostorukat, benne két imateremmel (kápolnával): Keresztelő Szt. János és Szent Márton tiszteletére. A monostor autarchiára, önellátásra rendezkedett be, arra, hogy gazdaságilag is lehetőleg önállóvá váljon: minden szükséges a falakon belül házilag megtermelhető és előállítható legyen.
Ez az újfajta szerzetesélet hamarosan felvirágzott, és valószínűleg még Szent Benedek életében újabb hasonló alapításokra került sor. Itt írta a Regulát, amellyel sok más kolostornak, sőt később az egész nyugati szerzetességnek iránymutatója, patriarchája lett. Sokan fordultak hozzá itt is tanácsért, útmutatásért. Nagy valószínűség szerint 547. március 21-én (más források szerint 543-ban) halt meg.
A nyolcadik században rendelték el először július 11-én az ünnepét, míg 1964. október 24-én VI. Pál pápától az "Európa védőszentje" címet kapta meg. Ünnepe különösen jelentős, ugyanis a nemrég pápává választott XIV. Benedeket nevének megválasztásakor nagyban befolyásolta a szerzetesség atyjának élete és munkássága.
(Forrás: bences.hu)
