Európai holokauszt-emlékhely lesz az egykori terezíni haláltáborból

Kultpol

Az észak-csehországi Terezínben a II. világháború idején mintegy 155 ezer kelet-európai zsidót tartottak fogva. Közülük mintegy 35 ezer a helyi Kis Erődben kialakított gettóban pusztult el, míg a többieket más haláltáborokban gyilkolták meg.

"Európa szégyene, hogy a második világháború idején történt népirtás legjelentősebb múzeumai Washingtonban, illetve Izraelben vannak" - mondta hétfőn újságíróknak Jirí Sulc, a regionális önkormányzat vezetője. "Európát rendkívüli módon megjelölte a holokauszt. Nem vonom kétségbe a lengyelországi Auschwitz vagy a németországi Dachau jelentőségét, de szükség lenne egy olyan helyre is, amely európai szintű, méretű múzeum és emlékhely lenne egyben. Terezín erre megfelelő lenne" - fejtette ki javaslatát Sulc. Egyúttal szégyennek nevezte, hogy Csehország területén sincs megfelelő, átfogó koncepciójú holokauszt emlékhely és múzeum.

Margot Wallström, az Európai Unió biztosa májusi látogatásakor európai demokrácia- és kulturális központ kialakítására tett javaslatot az egykori terezíni erődrendszer területén, hogy az emberek emlékezzenek a múltra, és ne engedjék meg a tragikus múlt megismétlődését.

A javaslatokkal Terezín önkormányzat is egyetért, de jelezte, hogy megvalósításuk csak európai uniós források kihasználásával, illetve támogatásával lehetséges. Wallström májusi látogatásakor jelezte, hogy megpróbál személyesen is közbenjárni az ügyben. Jelenleg Terezínben csak egy emlékmű, valamint egy kisebb gettómúzeum emlékeztet a zsidó tragédiára.

(Múlt-kor/MTI)